A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Star Wars. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Star Wars. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 14., kedd

Még tíz évig kapunk LEGO Star Wars játékot


A LEGO játékok komoly színvonalat képviselnek és milliós rajongótáborral bírnak még a gyengébben muzsikáló alkotásaik is.

Ennek oka, hogy olyan pazarul mutatnak fricskát a legnevesebb filmsorozatoknak, hogy azon még a filmek rajongói sem sértődnek meg, hanem őszintén mosolyognak. A TT Games egyik első alkotása volt a LEGO Star Wars, mely kirobbanó sikert aratott és tulajdonképpen ezzel alapozták meg a cég hírnevét.

Ma pedig kiderült, hogy még 10 évig bizonyára jelennek meg LEGO Star Wars alkotások. A hat filmet és a filmsorozatot is bemutató részek mellett ugyan nem tudni, hogy pontosan mihez is nyúlnának a fejlesztők, de ma egy újabb 10 évre szóló franchise-használati szerződést kötöttek George Lucas cégével.

Egyes pletykák szerint a következő alkotással nem is egy filmnek, hanem egy játéknak mutatnának fricskát. A hírek szerint ugyanis készül a LEGO The Old Republic, mely a BioWare MMO-ján alapulna.

2011. december 25., vasárnap

A hét legjobb Star Wars játék

http://www.sg.hu/cikkek/86565/a_het_legjobb_star_wars_jatek
A Star Wars játékok már elég régóta meghatározó szerepet töltenek be a játékiparban és épp ezért ideje volt, hogy valaki összeállítsa a legjobb Csillagok háborúja játékokat.

Az utolsó, hetedik helyen a LEGO Star Wars II: The Original Trilogy áll, mely egyedi játékmenetével és aranyos megoldásaival rögtön kedvence lett a legtöbb rajongónak. Az eredeti trilógiát feldolgozó rész amolyan vízválasztónak is tekinthető, hiszen eme cím sikere vezetett oda, hogy több franchise is megjelenhetett a Lego logója alatt.

...

2011. június 18., szombat

Itt a LEGO Star Wars-film első plakátja


... képernyőre kerül a LEGO Star Wars tévéfilm.

A Las Vegasban megrendezésre került Licensing International Expo 2011 egyik legkellemesebb meglepetése az a hír volt, ami szerint ősszel, egész pontosan szeptember második felében, tévéfilm formájában bemutatásra kerül a LEGO Star Wars. A film természetesen a népszerű videójáték-sorozat alapján készül, ...

2011. január 16., vasárnap

Mozgásban a LEGO Star Wars III: The Clone Wars


Korábban már beszámoltunk arról, hogy folytatódik a népszerű LEGO Star Wars sorozat is, mely ezúttal a The Clone Wars eseményeit mutatja be.

A LEGO Star Wars III: The Clone Wars számos téren komoly fejlődést mutat majd, hiszen egy részletesebb és jobban használható pályaszerkesztőt kapunk, de lesznek új Erő-képességeink és lehetőségünk lesz egy barátunkkal összecsapni. Újdonságként jelenik meg a Klónhadsereg RTS irányítása - természetesen LEGO-módra és különböző űrhajókat is építhetünk, melyekkel 16 csillagrendszert járhatunk be.

Amint a videóban is látszik a korábbi hírekkel ellentétben a játékban nem csak az animációs sorozatban látott jeleneteket játszhatjuk végig, hanem a második mozifilm nagyobb csatáit is megvívhatjuk. A LEGO Star Wars III: The Clone Wars február 18-án jelenik meg.

2011. január 1., szombat

Öt érdekesség a LEGO Star Wars 3: The Clone Wars kapcsán


A LEGO sorozat tagjai méltán arattak nagy sikereket minden platformon és a jelek szerint a fejlesztők még egy darabig megörvendeztetnek minket a különböző filmek átirataival.

A legnépszerűbbnek számító Csillagok háborúja "LEGO-s változata" eddig két részt ért meg és február 15-én érkezik a hivatalosan LEGO Star Wars III: The Clone Wars címet kapott újabb játék. A TT Games fejlesztette folytatást ismét a LucasArts adja ki és konzolok mellett PC-re is megjelenik. Ma pedig 5 érdekes információ látott napvilágot a játékról. Lássuk ezeket:

- A játék egy pontján közel 300 különböző interaktív karakter látható a képernyőn (járművek, droidok, klónok stb.)
- Mindent, amit a játékban látunk a valóságban is felépítettek. A TT Games külön erre a célra vett fel két embert, akik egész nap csak LEGO-ztak.
- Összesen 175 karakter és jármű lesz elérhető a játékban.
-A sztori nem csak az animációs sorozatból épít. Lesznek a filmből is ismerős jelenetek: a Klónok háborúja vége vagy a Geonosis csata.
- Számos rejtett karakter található a játékban. Ők a film, a mese harmadik évada és a The Force Unleashed szereplői közül kerülnek ki.

2010. november 5., péntek

Itt a világ legnagyobb LEGO mozaikja


London-Oroszlány - A világ legnagyobb LEGO mozaikképét készítették el Londonban egy magyar biológus Star Wars-poszteréből.

Simon Zoltán alkotását 384 ezer LEGO kockából 2 ezer ember alkotta újra. Áldozatos munkájuk meghozta a gyümölcsét: a 98 négyzetméteres felületű, 15,34 méter hosszú és 6,385 széles tabló megdöntötte a világrekordot.

- Hihetetlen érzés volt látni, ahogy 2 ezer ember szorgoskodik a montázson - mondta el a Blikk kérdésére Zoltán, aki 1997-ben, néhány filmkocka megtekintése után lett a Csillagok háborúja rajongója. A plakátot 10 évvel később, a film bemutatásának 30. évfordulójára készítette el 30 óra munkával.

2010. október 19., kedd

Világrekordra gyúrnak a Star Wars-fanok


Október 23-25. között Londonban rakják össze a világ legnagyobb, 112 négyzetméteres Lego-mozaikképét. A 384 ezer építőkockából álló, 16x7 méteres monstrum a hat Star Wars-mozifilm szereplőit ábrázoló óriásplakát alapján készülne, ami egy 28 éves magyar Csillagok háborúja-őrült, Simon Zoltán munkája. A Lego, a Lucasfilm és az angliai székhelyű Dorling Kindersley kiadó közös Guinness-rekordkísérletében az építők 112 négyzetméternyi Star Wars-figurával akarják lenyomni a világ eddigi legnagyobb, 80,48 négyzetméteres Lego-mozaikképét.

Simon Zoltán 12 éve készít digitális montázsokat a Csillagok háborújáról, 2007-ben egyedüli magyarként mutathatta be a poszterét Erópa első és egyetlen Star Wars-rendezvényén. A szervezők a hétvégén kezdődő rekordkísérlethez lelkes Star Wars- és Lego-rajongók jelentkezését várják a világ minden tájáról. A felhasznált elemeket a mozaik elkészülése után jótékony célra ajánljájk majd fel.

2010. március 4., csütörtök

Star Wars segítette a LEGO profitnövekedését

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=437879

A gazdasági válság ellenére a LEGO tavaly tovább növelte profitját és piaci részesedését. A néhány éve még súlyos pénzügyi válságban lévő dán vállalat 2,2 milliárd korona (296 millió euró) adózott eredményre tett szert tavaly, ez 63 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bevétel 22,4 százalékkal 11,7 milliárd koronára emelkedett, a társaság piaci részesedését 4,8 százalékra tornászta fel, miközben a globális játékpiac stagnált a válság miatt. A magyarországi gyárral is rendelkező vállalat elsősorban annak köszönheti a tavalyi jó eredményeket, hogy felfutott a LEGO City és a LEGO Star Wars elemek értékesítése. A LEGO szinte valamennyi piacán jól szerepelt, a legnagyobb növekedést az angol nyelvterületen, Európában és Ázsiában érte el.

2010. február 8., hétfő

LEGO Star Wars III bejelentve

Az Activision alig pár órája hivatalosan is bejelentette a nagyon sikeres LEGO Star Wars sorozat harmadik részét.

A magát cseppet sem komolyan vevő franchise először az első három részt dolgozta fel, majd következett a klasszikus trilógia, végül pedig egy, The Complete Saga címet viselő csomagban megjelent mind a hat rész. Sokan úgy vélték, hogy ezzel lezárul ez a franchise, ám a LucasArts másként gondolta és ma bejelentették a hivatalosan LEGO Star Wars III: The Clone Wars címet viselő részt.


 A játék - ahogy a címéből is kiderülhet - a jelenleg is futó animációs sorozat alapján készül majd és elméletileg még idén ősszel meg is jelenik. A fejlesztők eddig nem igazán tudták megszerettetni a sorozat alapján futó játékokat a rajongókkal, ám a készítők szerint ezúttal másként lesz. Ígéretük alapján visszatér az elmaradhatatlan LEGO humor és a kultikus filmsorozat pár szereplője is felbukkan benne.

2010. február 5., péntek

Újabb ingyenes Star Wars játék


Tavaly szeptemberben jelent meg a LEGO Star Wars ingyenes, böngészőből játszható játék, mely elég szép fogadtatásra talált a rajongók körében.

Ma egy újabb, ezúttal a kultikus és sokak által imádott X-Wing játékokra hajazó ingyenes, szintén böngészőből játszható játék jelent meg Star Wars: Trench Run címmel, mely bizonyára újabb kellemes pillanatokat okoz a Csillagok háborúja rajongóknak. A honlapon minden, a játék futtatásához szükséges alkalmazás megtalálható és a korábbi Star Wars játékok is fellelhetőek.

A Star Wars: Trench Run az elődjei klasszikus játékmenetét követi, mely szerint X-Wing gépünkkel kell megtisztítani az ellenfelektől a térséget. A grafika elfogadható, a játékmenet hangulatos, így munkahelyi elfoglaltságnak kitűnő választás lehet.

2009. szeptember 30., szerda

Ingyenes LEGO Star Wars játék


Alig pár hete volt egy nagyobb roham, amikor is elég sok ingyenes játékról lehetett hallani. Ezek többnyire valamilyen egyedi akciók voltak, ám a mai napon a LucasArts egy újabb, böngészőben játszható programmal kedveskedik a rajongóinak.

A játék a sokat mondó Lego Star Wars: The Quest for R2-D2 címet viseli és itt érhető el. A program a mára már klasszikusnak mondható Lego-s vonalat követi és az élvezetéhez mindösszesen egy, a honlapon is elérhető alig 3 megás programot kell telepíteni és már harcba is szállhatunk kedvenc robotunkért.

Ám már a játék elején érdemes figyelni, hiszen töltés közben a játékos a Csillagok háborúja sorozattal kapcsolatos kérdésekre válaszolhat. A betöltés után ráadásul választhatunk Anakin Skywalker és a számomra ismeretlen, de a sötét oldalt képviselő Asajj Ventress karaktere között. Kettejük között mindösszesen az Erő használatában van különbség. A grafika jó, a játékélmény pazar - munkahelyi szórakozásnak tökéletesen megfelel.
 

2009. február 24., kedd

Filmből videojáték: csúcsok és mélypontok

...
A felnőttesebb filmekből is készülhet gyerekeknek szánt program, jó példa erre a LEGO sorozata. Batman, Indiana Jones, a Csillagok háborújá-nak hősei vagy akár a saját játékokkal is rendelkező Harry Potter bőrébe is bújhat az a játékos, aki kipróbálja ezeket a szoftvereket. Az biztos, a hősök és az ellenfelek nagyon fognak egymásra hasonlítani, a játéktér szögletes darabokból fog összeállni, de ez csupa olyan jellemző, amit már a valódi LEGO-nak is megtanultunk megbocsátani. A kis bolyongással teljesíthető pályák és a csak rajzos erőszakot tartalmazó játékok valószínűleg érdemesek a fiatal játékosok érdeklődésére. A szoftverekből azonban érdemes a konzolos verziót beszerezni, a PC-s variánsok irányítása több mint kényelmetlen.

2008. augusztus 13., szerda

Indiana Jones segített a LEGO-n

A dán LEGO AS, Európa legnagyobb játékgyártója több mint kétszeresére növelte tavaly óta profitját, főleg az Indiana Jones világát mintázó készleteknek köszönhetően. A LEGO első féléves profitja 85 millió dollár. Az Egyesült Államokban még mindig jól megy a Csillagok háborúja építőkészlet is.

A billundi székhelyű, családi tulajdonban levő vállalat tavaly júniusban, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című sikerfilm bemutatása előtt vásárolta meg a történet helyszíneit és szereplőit megjelenítő építőkockák gyártásának jogát a Lucasfilm Ltd-től.

Idén az első félévben a LEGO nettó profitja az egy évvel korábbi 159 millió dán koronáról 427 millió koronára nőtt (85 millió dollár). A stagnáló játékpiac ellenére a hagyományos LEGO-termékek, például a LEGO City iránt is nőtt a kereslet. Az árbevétel 20 százalékkal, 2,96 milliárd koronáról 3,56 milliárdra kúszott fel 2008 első hat hónapjában. Az USA-ban is jól teljesített a dán játékgyártó: az európai eladásokhoz hasonlóan az Indiana Jones játékokat vitték, mint a cukrot, a LEGO City és Csillagok Háborúja építőkészletek is a vártnál jobban fogytak.

Az 1932-ben alapított dán játékgyártó adatai szerint a gyerekek világszerte évi ötmilliárd órát töltenek legózással. A vállalat több mint 400 milliárd műanyag építőtéglácskát gyártott le, mióta a játékot 1958-ban szabadalmaztatta a jelenlegi tulajdonos édesapja, Kjeld Kirk Kristiansen.

A világ ötödik legnagyobb játékgyártójának ma egy évi 50 milliárd dolláros globális piacon kell állnia a versenyt úgy, hogy a gyerekek egyre inkább az elektronikus játékokat favorizálják. Igaz, a vállalat számottevő royalty-bevételekhez jut a LEGO-márkájú számítógépes játékokból is.

2006. szeptember 25., hétfő

Digitális, de fröccsöntött Star Wars - LEGO Star Wars II




Az első rész óriási siker lett, el kellett készülnie a második epizódnak is. Jobb grafika, több ötlet, még viccesebb játékmenet a LEGO Star Wars 2-ben.

Nem kétséges, hogy aki kitalálta a LEGO Star Warst, az súlyosan beteg. Az ilyenek szoktak kisállatokat botokkal átszúrni. Szerencse, hogy ez az alak nem genetikusnak ment, mert a világegyetem legförtelmesebb teremtményeit gyártaná futószalagon. Meg akkor kevesebbek lennénk a játéktörténelem egyik legemlékezetesebb darabjával.
Egyensúly

A LEGO Star Wars II nem jár be új utat, valójában az első részt [1] készítették el újra a programozók, csak más a sztori, jobb a grafika, meg több a játéklehetőség. Sok új ötlettel nem találkozunk, viszont kiderül, hogy jó poént bármennyiszer el lehet sütni.

A játék elődjéhez hasonlóan végtelenül komoly és röhejes egyszerre. Felcsendül az ismert dallam, az ismert főcím, réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban, a történet sárga vázlata eltűnik az űrben. Úgy szorongatjuk a billentyűzet gombjait, mint a lézerkard markolatát. Elszántak vagyunk, az erő a mi oldalunkon, ez tiszta harc lesz, de halálig tart.

Aztán megjelenik a fröccsöntött Leia, a kis műanyag hajával, az ormótlan testformájával, és kiszakad belőlünk a nevetés. A hercegnő előtt apró LEGO-darabkák, a mindenféle eszközhasználathoz szükséges j-gombot lenyomva Leia egymásra pakolja a kockákat. A hangkíséret fantasztikus, gyönyörű, ahogy egymásba pattannak a műanyag elemek, a hercegnő mozgáskultúrája meg annyira röhejes, hogy pakolás közben újra elnevetjük magunkat.

Átváltunk, a szobából inkább a másik karaktert, a férfit irányítva törünk ki. Elővennénk a lézerfegyvert, de a katona csak az üres markát húzza elő a nadrágjából. Újabb röhögés. Keresni kezd, végül az egyik zsebében megtalálja a fegyvert, irány az ajtó. A katona futkározás helyett úgy ugrál, mint egy kislány a mezőn, aki mosolyból és szivárványból sütött tortát evett. Állati kacaj.

Aztán csata jön, ez viszont már komolyabb: lézersugarak mindenfelé, de párducugrással kikerüljük őket. Komoly tűzerő a másik oldalon, izgalom, lövöldözés, aztán mindennek vége: a halott ellenség olyan viccesen esik darabjaira, hogy újra jöhet a röhögés.
Régi barátok

A második rész tökéletesen egyensúlyoz a kaland meg a móka között, gyakorlatilag folyamatosan jelen van mind a kettő, miközben a játékmenet izgalmasabb, mint amilyennel az első LEGO Star Warsban találkoztunk. Akadnak logikai feladványok, de ezek hálásan egyszerűek, az akciók pörgősek, ráadásul rengeteg járművet használhatunk. Igen, beülhetünk a műanyag X-wingbe, és szarrá bombázhatjuk a Halálcsillagot.

A háttértörténetet a három középső rész szolgáltatja, tudják, az a három, amit először vettek fel. Ennek megfelelően találkozunk az összes régi jó cimborával: Skywalkerrel, Han Solóval, Darth Vaderrel, a robotokkal meg az összes fontos helyszínnel, és járművel.

És ehhez jön hozzá a LEGO, ami amúgy is a legkúlabb játékbrand a világon. Ha lenne játékprogram, amiért fizetnék, ez lenne az. De nincs.

LEGO Star Wars 2

Komoly csaták, ormótlan röhögések, pörgős játékmenet, elődjéhez hasonlóan az imádnivaló kategóriát erősíti. Jöhet a harmadik rész.

2006. szeptember 2., szombat

LEGO Star Wars 2: The Original Trilogy


Vannak olyan sorozatok, amelyeknek a sikerességét egyszerűen nem lehet logikusan megmagyarázni.

Mielőtt bárki félreértené a dolgot, természetesen nem a Star Wars sorozatra gondolunk, amikor a logikai összefüggéseket keressük. A kulcsszó a LEGO - a LEGO, mint kézügyességet fejlesztő és egyben nagyon szórakoztató építőjáték sikere megkérdőjelezhetetlen. Azonban az, hogy egy elnagyolt, mai szemmel csúnyának is mondható grafikával egy számítógépes játék milliós eladást érjen el a mai minőségorientált világban, igencsak meglepő.
  
A LEGO Star Wars első része hatalmas hasznot hozott mindenkinek és a zöldhasúaktól forró vasat a kiadó és a fejlesztők is igen keményen ütik. Olyannyira belelendültek, hogy a LEGO Star Wars 2: The Original Trilogy-t már szeptember közepén árusítani fogják a boltok.

2006. február 7., kedd

Jön a LEGO Star Wars 2


Tavaly kellemes meglepetésként érte a játékostársadalmat az építőkockák világában játszódó LEGO Star Wars. A játékban a LEGO bábokkal kellett végigjküzdenünk magunkat a film fontosabb eseményein.

Az Eidos gondozásában megjelent akciójáték világszerte 3 millió példányban fogyott el, így a folytatás híre nem meglepő. Mivel az Eidos azóta csődbe ment, a második rész már az SCI gondozásában fog megjelenni. A fejlesztést ismét a LucasArts végzi.

Arról egyelőre még nincs hír, hogy a játékban mely, az első részből kimaradt jeleneteket játszhatjuk végig. Az viszont biztos, hogy a játék még a PS2/Xbox konzolgenerációra (is) ki fog jönni.

2005. május 25., szerda

LEGO Star Wars aranyon - új kultusz születik?


Mi történik akkor, ha napjaink legnépszerűbb filmes univerzumát a fejlett civilizáció legjobb játékával keresztezik? Valószínűleg új legenda születik.

A héten sokat szerepelt az Eidos a hírekben. Hogy ez ne legyen másképp pénteken sem, most a Lego Star Wars, a Traveller's Tales fejlesztette külsőnézetes akciójáték elkészültéről számolhatunk be.

Amint a neve is elárulja, a fejlesztők Star Wars birodalmában minden szereplő, űrhajó, helyszín az utolsó kockáig legóból készült, s ez sokakban gyermekkoruk egyik komoly játékélményét fogja visszaidézni. Csakhogy ez alkalommal nem a szőnyegen vagy a konyhaasztalon csapnak össze a kalózok a lovagokkal, hanem a monitoron a lázadók a birodalom ellen.

A játékban több mint negyven játszható karaktert találnak a rajongók, köztük például Anakin Skywalkert vagy Jar-Jar Binkst. Ebből ki is lehet találni, hogy a program az első trilógia idejében játszódik. A játék április 2-án kerül a boltokba, az összes fontosabb géptípuson.

2005. május 6., péntek

Star Wars – darabokban - LEGO Star Wars


A Star Wars-játékok legújabb felvonása LEGO darabkákból épül fel, ennek ellenére igazán szórakoztató. Végigküzdhetjük az első három részt, harcolhatunk Yodával és elcsábíthat minket az erő sötét oldala.Ugyan ki volt az az idióta, akinek eszébe jutott, hogy számítógépes játékot készítsen a LEGO Star Wars figuráiból? Azokból a kis műanyag, fröccsöntött bábukból, meg a hozzá tartozó összeépíthető elemekből! Mert volt valaki felelős pozícióban, aki meghozta ezt a döntést, és a legfurcsább az egészben mégsem az, hogy nem rúgták ki páros lábbal az illetőt, hanem hogy működik ez a szürreális látomás.

Minden LEGO
Pedig minden számítás szerint csúfos buktává kellett volna válnia a Star Wars Legónak, hiszen a számítógépes játékoktól épp azt várjuk, hogy valószerűek legyenek, erre jön pár programozó, és lemásolják a valóság játékos másolatát: az építőelemeket. Az ilyesmi kit érdekel? Az űrhajók LEGO-ból vannak, felületükön látszanak a kis kapcsolódó pontok, a pohár, az ellenség, a fegyver LEGO, a lámpa és a pénz a legkisebb LEGO alkatrész, az egységnyi kör alakú átlátszó műanyag, de még Yoda is LEGO.

Értelmetlen hülyeség.

És mégis jó. A játék indítása, és a rendkívül szánalmas menü leküzdése után furcsa kettős érzés keríti hatalmába a gyanútlan játékost. Megszólal a Star Wars híres dallama, miközben a bevezető animációban építőkockák küzdenek az életükért. Ügyetlenül csoszog a három fődarabból meg egy műanyag hajból összerakott jedi, de ha kell, előkapja a fénykardot és használja az Erőt. A nagy mestert, Yodát irányítjuk, és parancsunkra lézerkarjával széthasítja a szemetest, összetöri a poharakat, lemészárolja az összes jedit meg a hercegnőt, majd egy halk nyikkanás kíséretében leszaltózik a szakadékba. Folyamatos kettősség, gyakorlatilag óriási önirónia az egész, egyetlen óriási poén.

Kevés erő is elég

Ráadásul ehhez a poénhoz sikerült színvonalas körítést keríteni. A grafika egészen jól sikerült, és még gyengébb gépeken is elfut a játék. A teszteléshez használt 2200-as Sempron, Ati Radeon 8500-as videokártya, és fél gigabájt memória bőven elég volt. A fénykard suhanása igazi effektorgiaként jelenik meg a képernyőn, jól néznek ki a csillogó felületek is, pixelekkel pedig csak elvétve találkozunk. Hasonlóan jók a hangok, az ismert dallamok időről-időre felcsendülnek.

Az irányítás kissé nehéz, egy-egy jelenethez általában stabil kameraállás tartozik, a figurákat pedig a billentyűzettel irányítjuk. Előfordul hogy közel mennénk a szereplőkhöz, megnéznénk, hogy merre tovább, de a kamerát kíméletlenül odaszögelték a tér fölé. Azért többnyire tudja az operatőr, hogy mi a dolga.

Sokkal nehezebb a játékos feladata, ugyanis az irányítható karakterek száma folyamatosan nő, és mindegyik feladathoz másikat kell használni. Komoly probléma, amikor bent van a bandában már egy jedi, a hercegnő, R2D2, meg 3CPO, és hirtelenjében fogalmunk sincs, hogy melyiket érdemes irányítanunk. A váltást a karakterek között elég nehéz összehozni, egyfajta misztikus homály fedi a megfelelő billentyűkombinációt, de ha a menüből elérhető drop out majd az F1,F2, I gombokat nyomogatjuk össze-vissza, az általában be szokott válni.

Komolytalan akció

Viszont remek a játék hangulata. Nincs is annál izgalmasabb, mint amikor a Klónok támadásának egyik utolsó nagyjelenete elevenedik meg a monitoron. A háttérben Darth Vader híres indulója, az Imperial March szól, a LEGO Yoda pedig félelmet nem ismerve támad zöld lézerkardjával az ördögi LEGO Dookura, a sziklahasadék mélyén.

Természetesen végigröhögjük az egészet, hiszen ennél abszurdabb jelenettel ritkán találkozunk, de mégis, feláll a szőr a karunkon, és komolyan aggódunk, hogy a vén zöld trugyi apró darabkáira esik. Persze nem kell félni, ha el is hullik Yoda, pillanatokon belül újra megjelenik, ebben a játékban csak az ellenfelet lehet legyőzni.

A programot csak úgy tudjuk élvezni, ha belátjuk, hogy az egész tulajdonképpen egy vicc. Akkor nem zavar a nehéz irányítás, felülemelkedünk a rendkívül igénytelen menün, azon, hogy sokszor azt se tudjuk, mit kell csinálni, merre kell menni. Helyette marad a szórakozás, meg rengeteg röhögés, valamint ismert filmes pillanatok alternatív újraértelmezése. Gyengeelméjűeknek kötelező. Nekünk is tetszett.

2004. szeptember 23., csütörtök

Star Wars és a virtuális LEGO-figurák


Ki gondolta volna hogy a meglepően népszerű LEGO számítógépes játékok egyszer felérnek a Star Wars univerzumához is? Márpedig a Traveller's Tales programjában George Lucas világhírű karakterei apró, műanyag LEGO-figurák képében köszönnek vissza ránk.

Feltételezzük, hogy senkinek sem szükséges bemutatni a dán illetőségű LEGO cég által készített építőjátékokat, melyeket a világ minden országában kipróbálhatták a gyermekek - már persze, ha szüleik megengedhetik maguknak a nem olcsó játék megvásárlását. Mikor az első olyan számítógépes játék, a LEGO Racers felbukkant, melyben az építőjáték virtuális változatával találkozhattunk, sokan a hasukat fogták a nevetéstől, hogy miként lehet ilyen idétlen ötlettel előállni. Aztán szép fokozatosan lehervadt a mosoly arcukról, mikor a program, valamint LEGO-s utódai hallatlan népszerűségre tettek szert. Ezt a népszerűséget figyelembe véve nem meglepő, hogy egy olyan szintén sikeres "márkanév" találkozott a cikkben bemutatott programban a dán műanyagjátékkal, mint a Star Wars.

A program műfaját illetően harmadik személyű akciójáték, melynek főszereplői azok a jedik, akikkel a filmsorozat első három epizódjában találkozhattunk, vagyis legóbaba formájában tűnik fel Qui Gon és Obi Wan Kenobi. Az egyes küldetésekben a hős lovagok több ellenféllel is szembeszállnak, melyek közt egyaránt találunk élő ellenségeket, valamint gonosz szándékú robotokat. A harcok megvívásában természetesen az erőre támaszkodhatnak, mely ezúttal különleges oldaláról mutatkozik be: legódarabkákat tologathatunk segítségével.

Függetlenül attól, hogy akciójátékkal állunk szemben, ezúttal nem kifejezetten a harcok, hanem a fejtörők kerülnek reflektorfénybe. Az erő felhasználásával tehát nemcsak ellenfeleinket téríthetjük jobb belátásra, hanem a "kézzel fogható" játékból jól megismert darabkákat tolhatjuk el az útból, lehetővé téve az áthaladást egyik pályáról a másikra. Ez azonban nem minden - sok esetben a darabok egyszerű tologatásával nem jutunk eredményre. Ekkor szintén az erő használatával a darabokat egymáshoz illeszthetjük, átjárókat, hidakat, fagy éppen rámpákat alakítva ki. Sajnos a darabok gyakorlatilag maguktól összeállnak, elvéve egy kicsit a legózás örömeit.

Ezek a fejtörők azért nem túl nehezek, ami nem is csoda, hisz a játék azért a fiatalabb játékos generációt célozza meg. Azért akadnak olyanok is, melyeket nem sikerül elsőre megoldani, de itt sem arról van szó, hogy az eszünkön, hanem a kézügyességünkön fogott ki a feladat. A játékállás visszatöltésére mindig lesz lehetőségünk, vagyis egyáltalán nem kell pánikba esnünk, ha nem jutunk egy feladatban rögtön egyről a kettőre.

A játék nem túl nehéz volta nemcsak a puzzle-ok megoldásában jön elő, hanem a harcok esetében is. Arról már szóltunk korábban is, hogy igencsak változatos az ellenségek lajstroma - a Sötét Oldal valamennyi képviselője megpróbál belénk kötni, csatlósaikkal egyetemben. Ezen az ellenségek mögött azonban nem áll egy briliáns mesterséges intelligencia, így még a keményebbeket sem lesz túl húzós feladat hidegre tenni. A harcokat vagy az elmaradhatatlan fénykarddal vívhatjuk meg, melynek egy vágásával söpörhetünk félre egy ellenséget, vagy a lézerpisztolyt kapjuk elő, mely ugyan nem okoz egy lövéssel olyan nagy kárt, mint a kard, viszont távolról mutathatjuk meg a galádoknak, hogy ki az úr az űrben.

A grafika tárgyalásánál nem könnyű a feladatunk, mivel a LEGO építőkockáinak felhasználása eleve behatárolja az alkalmazható objektumokat, karakterek és egyéb elemeket. Kétségtelen, hogy nem lehet kiakasztani a legújabb grafikus motort, ha arra használjuk, hogy szögletes, vagy ugyan kerek, de igencsak homogén elemeket jelenítsen meg. A fejlesztők azért kiélhetik magukat, mégpedig a fényhatások területén, és ezt meg is teszik, elnézve az egyes elemeken megcsillanó fénysugarakat.

A LEGO Star Wars megjelentetését a következő év májusára tervezi a Lucas szárnyai alá tartozó Giant Interactive. A PC-s változat mellett a konzolos játékosok is örvendezhetnek majd a programnak. Hogy aztán a Star Wars embléma "bevetése" hoz-e akkora sikert, mint amit elért a LEGO Racers, az érdekes kérdés, de majd a megjelenést követően erre is választ fogunk kapni.
 

2000. augusztus 18., péntek

Építsünk Birodalmat! - Star Wars univerzum LEGO-ból

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban Ole Kirk Christansen azt találta mondani: építeni, építeni. A LEGO feltalálója azonban nem is sejtette, hogy micsoda lavinát indít el. A fa, majd műanyag játék birodalommá nőtte ki magát, csakúgy, mint a ,,Csillagok háborúja"-üzlet. Ha pedig a kettőt összekapcsoljuk, a Star Wars LEGO-hoz jutunk. A cég 2000-ben piacra dobta az új alkatrészekkel bővült kollekciót. Lehet alkotni!

A film figuráit azonban nem lehetett kapni akkoriban, így ki-ki a maga módján oldotta meg a dolgot, így jöhetett létre a fából esztergált Millennium Falcon, a kezdetleges makettekből összerakott TIE-vadász. Ezek mellet az akkori slágerjátékból, a LEGO-ból próbálta a fan összeügyeskedni, amit lehetett. Speciális darabok híján azonban nem minden sikerült a legjobban, bár a siker érdekében néhányan átfestették, illetve lereszelték a kockákat. Ha mégis sikerült elfogadhatót alkotni, akkor is hiányzott belőle a figura, ami sajnos pótolhatatlan.

A LEGO cég megérezte ezt a hiányt, habár jóval később - még csak azt sem lehet állítani, hogy a játékait a felújított változat bemutatására időzítette -, mindenesetre a lényeg, hogy 1999-re piacra dobták a Star Wars LEGO-t, 2000-ben pedig új alkatrészekkel bővült a kollekció. Igaz, azóta már kicsit eljárt felettünk az idő, a játékszenvedély azonban mégsem lankad. E sorok írója is boldog perceket töltött azzal, hogy otthonában kiemelt helyen rekonstruálja Han Solo betöltését Boba Fett űrhajójába, arról nem is beszélve, mily öröm volt az említett űrhajót összerakni.

Nevezhetnénk akár a Csillagok Háborúja kiárusításának is a dolgot, de mégsem tesszük. A LEGO kreativitása még mindig jobb, mint Chewbacca fejéből hörpölgetni a teát, vagy Anakin Skywalker-kólát inni, sőt egy idézettel élve, ,,a LEGO nem arra való, hogy azt rakjuk össze belőle, ami a dobozon van".

Szóval lehet alkotni. Például a Slave-I-et (Boba Fett úrhajója) kombinálva két Speeder Bike-kal (az Endor bolygó járőreinek motorja) és némi Landspeeder (homoksikló) maradvánnyal már egész vicces tankot lehet építeni. Sőt akár más készleteket is hozzáépíthetünk. Ami dühítő, hogy a játékokhoz alig gyártottak új elemeket, többségük az alapkészletekből épült, csak a színük más. Megesett, hogy a Slave-I-t összerakva a homlokomra csaptam, hogy erre akkor én miért nem gondoltam. 

De térjünk vissza az eredetiekhez, mára már igen komoly arzenált vonultat föl a cég a kezdeti pár darabhoz képest. Többek között az összes létező lázadó harcigép megvásárolható, sajnos a ,,sötét oldalról" kizárólag két TIE-vadász kapható, Darth Vader személyes hajója, benne a Sith lovaggal, illetve egy 700 darabból álló Interceptor makett, borsos áron. Ezek mellet létezik Millennium Falcon és Slave-I is, kisebb dolgokról nem is beszélve. És igaz már nem új, de mindig aktuális a programozható droid készlet, amiből működő R2D2 rakható össze, illetve az új epizódok harci droidjai, valamint létezik AT-AT építőkészlet is. (A teljes kollekció megtalálható a LEGO honlapján [1].

A klasszikus darabok mellett természetesen az új epizódok járművei is megvásárolhatóak, a hozzátartozó figurákkal. A LEGO kollekciót eredetileg az új epizódhoz készítették, és e mellett mellékesen megjelent néhány darab a klasszikus epizódokból is, amelyek mára már kinőtték magukat. Melyik igaz rajongó szívét ne dobogtatná meg egy LEGO Darth Vader figura? Ez az, amire a cég is épít, így a kis figurák mellé olyan körítést készítenek, amit muszáj megvenni ahhoz, hogy a miniatűröket magáénak tudhassa az emberfia, és mint tudjuk az igaz megszállott a zsebébe is nyúl.

A meglévőkön kívül van még mit pótolnia a cégnek; nem kapható még például birodalmi gárdista, csak scout trooper, és a TIE gépek is hiányoznak a kollekcióból. Sajnos az még nem jutott a cég eszébe, hogy csak és kizárólag figurákat tartalmazó készleteket dobjon piacra, pedig a kereslet valószínűleg óriási lenne, habár létezik kulcstartó figura, de sajnos csak a legnépszerűbbekből, azaz Darth Vader, Darth Maul, illetve Luke Skywalker mint Red 5. A figurák egyetlen zavaró tényezője, hogy egyenmagasságúak, azaz R2D2 vertikális mérete megegyezik Chewbaccáéval, de ezen az apróságon hajlamos gyorsan túljutni az ember, pláne ha megszállott LEGO-s, sőt külön örül a frankó kis szereplőknek. 

A készletek pedig végre lehetővé teszik, hogy az ember kiélje kreatív ösztöneit, saját járműveket, történeteket alkothasson, a maga kedvére. Például a szilárd fénykardnak köszönhetően Darth Vader sokkal kényelmesebben közlekedhet a Hoth bolygón ésatöbbi.

Az előzetes ígéretek szerint még több, sokkal több készlet várható, csak türelem kell hozzá, és persze pénz. Jobban belegondolva nem is baj, hogy a cég nem viszi túlzásba a dolgot, így az egyszeri halandónak van ideje gyűjtögetni, hogy aztán legyen mivel játszania a gyereknek. Szegény csak akkor fog elcsodálkozni, amikor majd az aput kell kirángatni a játékboltból.