A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Találkozó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Találkozó. Összes bejegyzés megjelenítése

2006. október 22., vasárnap

Hetedik MALUG találkozó


Hetedik találkozónk 2006. október 21-én volt, a szokásos helyszínen. A találkozónak nem volt meghatározott témája. Körülbelül hatvan résztvevő jött el és rengeteg MOC érkezett, így ez a találkozó is folytatta azt a tendenciát, hogy mind létszámban, mind színvonalban felülmúlta a korábbi találkozókat. A szabad témaválasztásnak köszönhetően ismét többféle stílusban készült alkotások érkeztek. A Barbie és LEGO Budapest óta nálunk vendégeskedő mozaikokat is kiállítottuk. Sokan ismerték már ezeket a mozaikokat, de az újabb tagoknak nagyon tetszettek. Ez is mutatja, hogy egyes MOC-okat időről időre fel lehet melegíteni, mert biztos akad valaki, aki még nem látta őket. Sok-sok Trains alkotást is láthattunk, a szokásos elkövetők jóvoltából. Greni ekkor mutatkozott be ebben a témakörben, és a Combino villamosnak is ez volt az első MALUG találkozója. Egy-két félkész vonatos alkotás a találkozón készült el, miután a készítő átvette a hiányzó alkatrészeket. A találkozó egyetlen Castle-közeli alkotása a-hun Vikings diorámája, ami erősen a gyári készletekre épült, de elhagyta a mítikus szörnyeket és a katapultokat, azaz inkább a vikingek hétköznapjainak bemutatására törekedett. TECHNIC járművekben sem volt hiány, Zoli hatalmas daruja és Kacsa masszív kamionja szó szerint uralta a terepet, de üdítő színfoltja volt a kiállításnak, hogy nem csak járműveket és munkagépeket láthattunk, hanem egy RCX-vezérlésű italautomatát (xxtruck), egy malmot (GP) és egy pneumatikus kart is (Fox). A találkozón a gyerekek jól viselkedtek, bár Piszkosfreddy egyszer teljes sebességgel küldte a Santa Fé szerelvényt be egy kanyarba, később meg a 7898 daruskocsiját verte le. Mentségére legyen mondva, gyorsan össze is rakta, ami szétesett! Egy jó találkozó persze nem csak a játékról szól, ezen a találkozón brob mutatta be a Bricklist nevű, fejlesztés alatt álló programját.

2006. június 5., hétfő

Hatodik MALUG találkozó


Hatodik találkozónk 2006. június 4-én volt, az előző találkozó helyszínén. A találkozónak nem volt meghatározott témája, sőt nem is kifejezetten MOC találkozónak, hanem beszélgetős-cserélgetős találkozónak indult. Talán emiatt volt észrevehetően kisebb az érdeklődés, sokan gondolhatták, hogy MOC egyáltalán nem kerül terítékre. Ez persze nem így volt, hiszen a Barbie és LEGO Budapest kiállítást megjárt alkotásaink nagy részét illetve néhány készülőfélben lévő MOC-ot is meg lehetett nézni. Szerencsére a vendégek egy része is hozott magával alkotásokat, így végül MOC szempontból is egész tartalmas volt a találkozó.

2006. január 29., vasárnap

Ötödik MALUG találkozó


Ötödik találkozónk 2006. január 28-án volt, a korábbi találkozók helyétől nem messze. A találkozónak nem volt meghatározott témája. Körülbelül ötven résztvevő jött el, így az új, valamivel nagyobb helyen éppen csak elfértünk. A megjelentek minden eddiginél több MOC-ot vonultattak fel, így ami nem fért el a terepasztalon, kartondobozból rögtönzött asztalra került. A szabad témaválasztásnak köszönhetően ismét többféle stílusban készült alkotások érkeztek, volt sok Trains alkotás, több Castle jelenet, egy nagyméretű Moonbase modul, TECHNIC alkotások és egy Pirates hajó is, Piratefan jóvoltából. A Town házak itt is jelen voltak, de a terítéken volt néhány military és Star Wars MOC is. A találkozó végén az Adventurers táblás játékot is kipróbálta Fordfocus, Gyurma77 és hmick.

2005. október 2., vasárnap

Negyedik MALUG találkozó


Negyedik találkozónk 2005. október 1-én volt, a helyszínt ismét Multipla biztosította. A találkozónak nem volt meghatározott témája, körülbelül harminc érdeklődőt vonzott. A kis helyen a "felkelők maroknyi csapata" sok színvonalas dolgot hozott össze, melyek többségenek nemzetközi összehasonlításban sem kellett volna szégyenkeznie! A MOC építés különféle vállfajai szép számban voltak képviselve, pld. Zoli hatalmas daruskocsija, Gyurma77 alternatív MINI-jei, Hmick vignette-jei, piszkosfreddy Trains gőzmozdonya, Tibicsoki és Multipla Town házai, nb212 Pirates készletekre épülő diorámája, stb. stb. Szóval sokmindenből lehetett csemegézni. Olyan emberek is hoztak MOC-ot, akik a korábbi találkozókra még nem építettek semmit. Lezly alpesi fogadót épített, Kofeju pedig a TSL 2005 Berlin találkozó hatására megfogalmazódott tervbe (t.i. budapesti dioráma) illeszkedő, Sikló MOC első fázisával rukkolt elő, mindenki legnagyobb megdöbbenésére. Kellemes volt olyan tagok MOC-ait is látni, akikről tudható volt, hogy építenek, de a korábbi találkozókra még nem hoztak semmit. (GM TECHNIC manipulátora, tszabi belsőépítészeti megoldásai, stb.) Én csak egy microscale diorámát készítettem a kiállításra. Hogy mégse menjek üres kézzel, elvittem a berlini találkozóra épített moduláris házaimat valamint számos "csemegét", például régebbi MISB készleteket, gear cuccokat, magazinokat. Mindent összevetve, ez a találkozó a korábbiaknál sokkal tartalmasabbra sikerült! Az is kiderült, hogy az eddigi helyszínt már kinőttük! A kemény mag este 10-ig maradt, építettünk egy picit microscale léptékben, nézegettünk még Idea Book-okat és LEGO Magazin-okat is, de aztán kidőtünk mi is!

http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi?f=204574
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi?f=150049 

2005. április 10., vasárnap

Harmadik MALUG találkozó


Harmadik találkozónkat 2005. április 9-én tartottuk, a helyszínt ismét Multipla biztosította. A találkozó a Town téma köré épült és körülbelül huszonöt érdeklődőt vonzott, többen vidékről utaztak a helyszínre. A Town MOC-ok zömét Multipla és Tibicsoki építette, de terítékre került néhány Castle illetve Sci-Fi ihletettségű MOC is. A megjelentek okulására hmick tartott egy rövid, de színvonalas eőadást az MLCAD használatáról. Ezen a találkozón vehettük át a Genialis és Kofeju által tervezett és kivitelezett MALUG póló első példányait. Végül a legelszántabbak egy BrickQuest alapú játékban is részt vettek.

http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi?f=204568 

2005. január 8., szombat

Második MALUG találkozó


Második találkozónkat 2005. január 7-én tartottuk, Multipla szervezésében.  A találkozó a Space téma köré épült és körülbelül tizenöt érdeklődőt vonzott.  (A MALUG-nak ekkoriban még alig 290 tagja volt.)  Érdekes, hogy a későbbi "stabil" kiállító tagok már ott voltak ezen a találkozón.  Az alacsony részvétel miatt nem meglepő, hogy túl sok MOC sem került az asztalra, de néhányan azért kitettek magukért.  A Space hangulatot nem vettük túl komolyan, főleg amikor Multipla kiszórt a padlóra néhány kg LEGO alkatrészt, amiből lehetett mazsolázni, válogatni.  Ez megpecséltelte a találkozó hátralévő részét, és zsibvásári hangulat uralkodott el a magasztos célokkal érkezett, a világűr meghódítására szövetkezett résztvevők körében.

2004. május 16., vasárnap

Első MALUG találkozó


Legelső találkozónk 2004. május 8-án volt, a West-End City Centerben. Mindössze négyen jelentünk meg! Lala elhozta Darth Maul mozaikját és néhány utánépített MOC-ot. Innen továbbmentünk az egyik játékboltba, ahol zacskós alkatrészeket is árultak. Fantasztikus hangulatban sikerült két órát eltölteni a számunkra értékesnek látszó alkatrészek levadászásával. Lala egy zseniális ötlettel rukkolt elő. Építettünk egy akkora falat, ami pont beillett keresztbe a dobozba, így csak át kellett pakolni a doboz teli feléből az üresbe a nem kívánt alkatrészeket, majd kicsemegézni a számunkra érdekeseket. Az aprósüteményesnél megmértük a zsákámányt, több mint 1/2 kg alkatrészt tudtunk egy-egy zacskóba zsúfolni.