2006. július 28., péntek

A fogyasztói megelégedettség már nem elsődleges szempont

...
5. Az elkötelezett vásárlókból a cég dolgozói is profitálnak

A Gallup intézet „Fogyasztói menedzsment” riportjában arról számol be, hogy az elkötelezett vásárlók (azok akik a Gallup által felállított érzelmi elkötelezettségi skálán a felső 15-20%-ban vannak) minden vállalat számára 23%-kal több prémiumot hoznak –az elkölthető jövedelemből való részesedést, a jövedelmezőséget, a bevételt és a kapcsolatok növekedését tekintve - mint az átlagos vásárlók.

Jelenleg az elkötelezettség megelégedettség feletti győzelmének születési fázisában vagyunk. A folyamat egy korai újítója a LEGO gyár, mely megengedi fogyasztóinak, hogy saját modelleket tervezzenek és aki megosztja az ötleteit a közösséggel, mielőtt megrendelné a különleges darabok szállítását.

Úgy gondolom, hogy a vállalatok egyre növekvő számban követik majd ezt a mintát és elkötelezettségre fognak szert tenni oly módon, hogy kihasználják az internet szociális és technikai adottságait, fogyasztóik kegyeinek elnyerésére.

2006. június 30., péntek

Robotok a nagyvilágban és Magyarországon

...
Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy az algoritmizálás oktatásához, a programozás megkedveltetéséhez egyre több országban és egyre nagyobb arányban alkalmazzák a LEGO által gyártott Mindstroms (Észrengések) robotépítő készletet. Az ismerős név sem véletlen: a logósok számára minden bizonnyal már jó ismerős Seymour Papert irányításával az MIT és a LEGO cég közösen kifejlesztett taneszköze olyan a programozási környezetet biztosít, amelyben szinte percek alatt születhetnek meg a megépített robotokat irányító programok.

Az elmúlt tanévben már az egész országból érkeztek csapatok a Fazekas Gimnáziumba a First LEGO League magyarországi elődöntőjébe, amely mára már a készletre épülő, világszerte több ezer diákot megmozgató verseny. A verseny hazai népszerűsége is várhatóan megnő, ezért idén ősszel már Budapest mellett Szeged is elődöntős helyszín lesz. Így már nem csak 14, hanem újabb 12 csapat is megméretheti magát, illetve egy helyett két csapat juthat tovább hazánkból a középdöntőbe. Akik számára a verseny még ismeretlen, azok sem késtek még el.

Az immár évek óta hagyományosan megszervezett LOGO Alkotótábor idei egyik témája a tanárok számára ezen verseny és a versenyben felhasználható környezet bemutatása lesz. A résztvevő tanároknak a gyakorlatban is lesz lehetőségük kipróbálni a robotokkal való munkát, kezdve a megépítéstől a programozáson keresztül, egészen a korábban már kitűzött feladatok megoldásáig.
Pár szó az FLL versenyről

Az FLL 2006-os feladatai szeptember 15-én kerülnek kiírása, addigra a regisztrációnak is már le kell záródnia. A jelentkezést Beleznay Ferenc budapesti kolléga címére(fbeleznay@yahoo.com) írva tehetik meg mindkét helyszín esetében. A határidő ugyan igen szorosnak tűnik, de maga a verseny november 4. és 22. között lesz, így bőven lesz idő a diákok felkészítésére is, ha maga a verseny megtetszik a tanároknak. Saját tapasztalatom szerint három-négy foglalkozás után már a diákok ismeretei olyan szintűekké válnak, hogy a tanár munkája szinte csak szervezői és igencsak ritkán szükséges segítői szerepkörre korlátozódik.

Az FLL nevezési díja 20 euró csapatonként – egy intézményből több csapat is nevezhet, egy csapat létszáma 4-8 fő ‑ ami nagyon kedvező ár a németországi 99 euróval szemben. Ehhez járul még hozzá a terep díja, amit szintén kedvezményesen adnak. A terep egy pályát reprezentáló nagyjából 2,5 négyzetméteres műanyag lapból áll, valamint egy nagy doboz LEGO alkatrészből, amelyből megépíthető az összes terepen elhelyezendő tárgy. Érdekességként jegyzem meg, hogy a tavalyi pálya elemeinek megépítése 12 diáknak négy óra munkájába került.

A versenyről részletesebb információt olvashatnak az alábbi honlapokon:
Hivatalos FLL honlap http://www.firstlegoleague.org/
Fazekas Gimnázium FLL honlapja http://home.fazekas.hu/robot/
Simbot weblap a robotprogramozással ismerkedőknek http://mindstorms.lego.com/simbot/

Rozgonyi-Borus Ferenc
Abonyi-Tóth Andor 

2006. június 26., hétfő

Sárvári átállás: LEGO a Flextronicsból

A Made in Hungary felirat áll majd a negyedév múlva az üzletekbe kerülő Lego játékok dobozain. A játékok gyártása ugyanis most már jelentős részben a Flextronics sárvári üzemében történik.

Ki ne ismerné a világszerte kedvelt játékkülönlegességet, a legót, melynek összerakható darabjaiból bármi elkészíthető. Tenger kishajóval, virágos rét házzal, traktor, darus kocsi, melynek vezetőfülkéjébe magát képzelheti a gyerek. Ezeket gyártják mostantól Sárváron, a Flextronics Nyugat-Magyarországi Ipari Parkjában a hagyományos és LCD tévék, számítástechnikai monitorok mellett. Az elektronikai termékeket előállító, szingapúri bejegyzésű cég termékszerkezetének módosítását az tette lehetővé, hogy a gyermekjátékokat előállító dán vállalkozás a gyártóhelyeket hazánkba és Csehországba helyezte. Az óvodások kedvelt játékát előállító gyártósorok Svájcból és Dániából kerültek hazánkba.

- Külső cégre eddig még sohasem bízta a legó előállítását a hatvan éve működő vállalkozás, mondta Szentgyörgyvölgyi Miklós, a Flextronics plasztikgyártó gyáregységének vezetője. Ez a megrendelés szerinte nemcsak hatalmas presztízst, hanem a műanyagipari termékek irányába tett fontos lépést is jelenti számukra. Hozzátette: a Lego tavaly decemberben hozta meg a döntést, s a választás azért esett rájuk, mert a kapacitás és szaktudás csatasorba állításán túl náluk a gyártás, csomagolás és szállítás egy kézbe kerül. Ezzel pedig nagymértékben csökken a termék vevőkhöz való eljuttatásának ideje.

Már karácsonyra készülnek Sárváron, hogy világszerte elegendő kreatív játékkal lephessék meg csemetéiket a szülők. A próbagyártás januárban, a tömeggyártás pedig márciusban kezdődött meg. Így a negyedév múlva az üzletek polcaira kerülő Lego-Duplo csomagokon már a Made in Hungary felirat áll majd.

Az átállás több millió eurós beruházással történt, s eredményeként a műanyagüzem létszáma 900-ról 1600-ra nőtt. Közülük hatszázötvenen foglalkoznak a játékgyártással. Magas fokú szervezettség tapasztalható a 30 ezer négyzetméter alapterületű csarnokban, ahol a gyártósorokon 120 változatban készítik a háromezer fajta elemből álló kollekciót.

Három dologra kell vigyázniuk - mondja Szentgyörgyvölgyi Miklós -, a játékelemek tisztaságára, a sorja - mentességre, vagyis, hogy az elemek ne sebezhessék meg a gyerekeket, valamint hogy lenyelhetetlenek legyenek a darabok.

Papp Péter, a Flextronics magyarországi személyügyi vezetője úgy véli: minden tekintetben felkészültek a piac által követelt változásokra, hiszen koncepciójuk arra épül, hogy tevékenységük az ipari tervezéstől a gyártáson át a javító szolgáltatásokig terjedjen. Nem véletlen, hogy a világszerte 90 ezer munkavállalót foglalkoztató cégnek 16 milliárd dollár az éves árbevétele. Ehhez jelentős mértékben járul hozzá sárvári, zalaegerszegi, tabi és nyíregyházi üzemük, melyekben összesen tízezren dolgoznak LCD és hagyományos tévéket, monitorokat, rádiótelefonokat, gépkocsi- és hajózási elektronikai alkatrészeket, műanyag kávákat előállítva, hangsúlyozta a személyügyi vezető.

Dénes Tibor, a 16 ezres lélekszámú város polgármestere büszke az éppen tízéves ipari parkra, arra, hogy Vas megye egyik legnagyobb vállalkozásánál háromezer munkahelyet teremtettek. A dolgozók harmada helybéli, a többiek 50 kilométeres körzetből járnak be. A cégnek jelentős a szerepe a szakképzésben, de jó mecénása a kultúrának, az egészségügynek és sportnak is - hangsúlyozta a polgármester.

2006. június 21., szerda

DUPLO-val dupláz a Flextronics


Megkezdődött a LEGO óvodás korú gyermekeknek szóló játékcsaládja, a DUPLO tömeggyártása Sárváron a Flextronics Nyugat-Magyaroroszági Ipari Parkjában, a megrendelések felfutásával a korábban 2 ezer főt foglalkozató cég alkalmazottainak létszámát 2.700-ra bővítette a Rába-parti városban. Szentgyörgyvölgyi Miklós, a sárvári Flextronics Plastics gyárának igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fejlesztéstől a műanyag gyártás eddigi árbevételének megduplázását remélik. Közlése szerint a LEGO 2005 decemberében jelentette be, hogy a korábban Svájcban készített játékokat ezentúl Magyarországon gyártják. A 60 éves múltra visszatekintő, a termékkörben piacvezetőnek számító dán központú világcég azért döntött Sárvár mellett, mert a Flextronics a minőségi követelményeket teljesíti, a megfelelő műanyagipari kapacitás és szaktudás is rendelkezésre állt.

"A Flextronics képes arra, hogy a gyártás, a csomagolás és a kiszállítás minden szakaszát kézben tartsa, így a termékek piacra jutásának ideje jelentősen csökkenthető" - mondta az igazgató. Hozzátette: a LEGO  termékek gyártásával 650 ember foglalkozik Sárváron, a próbagyártások januártól március végéig zajlottak. A beruházás során 77 darab fröccsöntő gépet állítottak be a termelésbe, 9 összeszerelő és 3 csomagoló gépsor végzi a munkát. A beruházás összegét és a tervezett árbevételt üzleti titokként kezeli a társaság.

A Flextronics-nak Magyarországon Sárváron, Zalaegerszegen, Tabon, Budapesten és Nyíregyházán vannak gyárai és más logisztikai egységei. Konszern szinten a Flextonics a 2006 márciusában zárult pénzügyi évben 15,9 milliárd dollár árbevétel ért el. A társaságnak öt kontinens 32 országában 130 telephelye van, összesen 95 ezer embert foglalkoztat, ebből 10 ezer főt Magyarországon. A Flextronics partnerei elsősorban távközlés és hálózati technológia, a számítástechnika, a háztartási elektronika és az orvosi műszergyártás területén működő világcégek. Sárváron eddig főleg LCD kijelzős számítógép monitorokat és televíziókat gyártottak, ezek mellé jött be most a LEGO DUPLO gyártása.

Papp Péter, a Flextronics személyügyi vezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: 2006 első felében újabb 1200 embernek teremtettek munkahelyet Nyugat-Magyarországon. Az új munkatársak közül Zalaegerszegen 500-an Sárváron pedig 700-an állhattak munkába. Szavai szerint a Flextronics jelenleg Zala és Vas megyében a legnagyobb munkáltatónak számít 

2006. június 5., hétfő

Hatodik MALUG találkozó


Hatodik találkozónk 2006. június 4-én volt, az előző találkozó helyszínén. A találkozónak nem volt meghatározott témája, sőt nem is kifejezetten MOC találkozónak, hanem beszélgetős-cserélgetős találkozónak indult. Talán emiatt volt észrevehetően kisebb az érdeklődés, sokan gondolhatták, hogy MOC egyáltalán nem kerül terítékre. Ez persze nem így volt, hiszen a Barbie és LEGO Budapest kiállítást megjárt alkotásaink nagy részét illetve néhány készülőfélben lévő MOC-ot is meg lehetett nézni. Szerencsére a vendégek egy része is hozott magával alkotásokat, így végül MOC szempontból is egész tartalmas volt a találkozó.

2006. május 31., szerda

Barbie és LEGO Világa, Bratislava


A Barbie és LEGO Budapest bontása után ki sem pakoltuk a teherautóból az elcsomagolt alkotásokat, hiszen másnap indultunk Bratislavára, hogy felállítsuk alkotásainkat. Piratefan hajóját és Zoli daruját ide már nem vittük magunkkal, de Lala és Zwack mozaikjait igen. A budapesti kiállítás hibájából tanulva külön megállapodtunk a kiállítást szervező cég képviselőivel, hogy Bratislava esetében 100%, hogy lesznek asztalok, mire mi is odaérünk. Ők a budapesti bontás befejeztével rögtön indultak tovább a kamionokkal, így mire mi megérkeztünk, már félig állt a Budapesten is megismert labirintus.

Felkészülés

Mivel nem tudott mindenki részt venni a második felvonás lebonyolításában, még a budapesti kiállítás idején dokumentáltam a terepasztalt, azaz elkészítettem a terepasztal alaprajzát, jelölve rajta az egyes épületek, jelenetek elhelyezkedését. A terepasztalt mintegy életre keltő jeleneteket is külön-külön csomagoltuk, hogy ezek rekonstruálása se vegyen el sok időt. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a másik helyszínen már nem kell "gondolkozni", mindent ugyan úgy helyezünk el, mint Budapesten. Természetesen ismét minden a szokásos forgatóköny szerint zajlott, azaz semmi sem úgy alakult, ahogy előre elképzeltük.

Az építés első napja

Az első napon csak hárman utaztunk ki, Tibicsoki, Reni és jómagam. A terv az volt, hogy jó korán megérkezünk, gyorsan kipakolunk, elkezdjük a vitrin összeállítását, elrendezzük amit lehet, majd hazajövünk. A munka hátralévő részét pedig a második napon fejezzük be. Nos, mikor végre megérkeztünk a kiállítás helyszínére, az egyik kamiont még nagyban pakolták, így rögtön idővesztéssel kezdtünk. Természetesen mi is elkeztük a kirakodást, de "saját erőből", azaz kiskocsi és teherlift nélkül. Rádásul a kiállítás itt a második emeleten volt, ahol még egy "százméteres" folyosón is végig kellett menni. Emiatt nem is fordultunk sokat, mire befejezték a kamion kipakolását, így már mi is oda tudtunk állni a teherlifthez, és kiskocsit is kaptunk, úghogy már kezdtünk megkönnyebbülni, hogy minden sínen van. A kiállításszervező korábban elküldte az alaprajzot, de a tervrajz alapján kijelölt helyen asztalokat nyomát sem találtuk. Felhívtuk a kapcsolatunkat, mint kiderült, még a szállodában voltak, a reggelinél tartottak. Amig rájuk vártunk, igyekeztük kihasználni az időt, és elkezdtük összeállítani és letakarítani a vitrint. Közben megjöttek a rendezők is, sajnos csak az derült ki, hogy asztalunk aznap már biztos nem lesz, ellenben másnap reggelre 1000%, hogy lesz asztal. Emiatt az első napra ütemezett munkának csak az első felét, azaz a kipakolást tudtuk elvégezni, gyakorlatilag semmit sem építettünk. Sőt, ha lehet, még rontottunk a helyzeten, mert egy szerencsétlen mozdulat miatt a Sikló felső állomását sikerült félig leomlasztani. (Kofeju később át is építette a belső tartószerkezetet és méretre szabott kartondobozt készített a moduloknak, így a TSL 2006 Berlin alatt már nem volt gond a Sikló strapabírásával.) Kicsit csalódottan indultunk haza, ennél többre számítottunk.

Az építés második napja

Másnap csak ketten tudtunk elszabadulni, így Multiplára és rám várt a feladat, hogy gatyába rázzuk a katasztrofálisan induló kiállítást. Legnagyobb csalódottságunkra asztalunk továbbra sem volt, délre ígérték. Jobb híján elkeztük kibontani a dobozokat, és kijavítottuk azt a néhány "sérült" MOC-ot, amelyik megsínylette a szállítást. Szerencsére nem sérült meg sok építmény, de így volt mit dolgozni, mire megjöttek az asztalok. Mozaikok összerakása, damilozása: 20 perc per mozaik; Sikló felső része: 20 perc; égő háztető újraépítése: 15 perc; alpesi fogadó teteje: 15 perc; vízparti ház melletti dombocska: 30 perc. Így leírva talán nem hangzik túl vészesnek, de ha azt vesszük, ez tulajdonképpen elvesztegetett idő volt, előre mutató munkát még mindig nem sokat végeztünk. Mikor végre megjöttek az asztalok, összeállítottuk a Siklót és a Lánchidat. Budapest esetében majdnem minden nap kinézett közülünk valaki a Syma csarnokba, ebben az esetben viszont ez szóba sem jöhetett, ezért Multipla úgy döntött, hogy ezek elé is vitrint rakunk. Ez picit több munkát igényelt, és a terepasztal elé is kevesebb vitrin jutott, de nyugodtabban hagytuk ott az alkotásokat a kiállítás két hetére. Miután befejeztük a Sikló és a Lánchíd modell elhelyezését, nekiálltunk a terepasztal építésének. A Siklóhoz elhasznált vitrin-panelek miatt rövidebb lett a terepasztal, viszont sokkal több kitámaszást tudtunk beépíteni, azaz a vitrin stabilabban állt. Csak a fronton volt vitrin, oldalt és hátul fekete fal húzódott. A vitrinsort ehhez még külön hozzá is erősítettük, hogy ne lehessen egykönnyen elhúzni vagy felborítani. Mivel a kért 100 cm-es mélységű asztalok helyett csak 80 cm-es asztalokat kaptunk, ismét a fektetett fal-lapokból rögtönöztünk asztallapot, így viszont maradt a 125 cm mélységnél. Az asztal jobb oldalon viszont nem ért végig a lap, így egy "fedetlen" asztal került az árvíz alá. Emiatt persze a szántóföld/alpesi fogadó is "átalakult" az előző asztalhoz képest. Innen, azaz jobbról bal felé haladtunk az építéssel, a focipálya volt a kiindulás. Az IKEA-hoz került a kicsi McDonald's, a tündérpalota helyére a Csarnok, egy korábban üresen hagyott részre a vasútállomás, és Tibicsoki blokkjait is megvariáltuk picit. Nem csináltunk körbezárt vonatpályát, csak "töredék" szakaszokat. A strandos front-rész is átvariálódott. A terep és az épületek elrendezése után gyorsan felhordtuk a jeleneteket és a minifig-eket. A végén talán még jobb is lett az összhatása, mint a budapesti asztalé volt. Csak a tündérpalota maradt le, azt beraktuk egy Barbie matricás, hatalmas vitrinbe. Sem a Siklót, sem a vasutat nem indítottuk el, nem mertük volna otthagyni két hétre, felügyelet nélkül. A csomagolóanyagokat eldugtuk az asztal alá, majd behelyeztük az utolsó plexiüveg lapot, lezártuk a vitrint, végül készítettünk pár fényképet. Eszrevettük, hogy a nagy sietségben a tetőt pusztító tűz oltását végző kosaras daru kosarába elfelejtettük behelyezni a tűzoltót, de már nem volt se időnk se kedvünk emiatt ismét kinyitni a vitrint. Végül megnyugodva, elégedetten távoztunk, mert a kezdeti nehézségek ellenére sikerült mindent időre befejezni.

Bontás

A kiállítás utolsó napján, a zárás időpontjában azonnal nekiálltunk a bontásnak. Érdekes, hogy még jópár látogató lézengett a kiállítás helyszínén. Rekord idő alatt bepakoltunk mindent a teherautóba, majd elindultunk hazafelé.

http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi?f=204576
http://www.brickshelf.com/cgi-bin/gallery.cgi?f=182158 

2006. május 27., szombat

Gyermeknapi kiállítás Kaposvárott


2006. május 26-ára a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrede nyílt napot szervezett, melynek keretében a Csapat művelődési otthon kiállítótermében egy makett és LEGO kiállítás volt megtekinthető. A kiállításra egy körülbelül 6 négyzetméteres terepasztalt épített fel tszabi és GoGo, saját gyűjteményük készleteiből, illetve MOC-okból. A terepasztal egy mozgalmas várost ábrázolt, amiben természetesen vonatok is közlekedtek. Tszabi adta a 12V-os, GoGo pedig a 9V-os vonatokat. A város főleg gyári készletekből állt, illetve egy kevés hozzáadot MOC-ot is tartalmazott. A nyílt nap remekül sikerült, körülbelül ezren látták a terepasztalt, nagy sikert aratott mind a kicsik mind a felnőttek körében.