Legokosabb robot

http://www.blikk.hu/blikk_statikus/20081125/legokosabb_robot/

CSONGRÁD — Két és fél perc alatt kellett bonyolult feladatokat végrehajtaniuk a terepasztalon a nebulóknak LEGO-ból épített robotjaikkal a First LEGO League robottervezési és -építési versenyen. A megmérettetésen a csongrádi Batsányi János Gimnázium hat tanulója, a „Legorockers” győzedelmeskedett. Nem véletlenül: egy hónapig dolgoztak azon, hogy az apró alkotóelemből megépítsék és beprogramozzák robotjukat. – Az idei téma a klímaváltozás volt. Az elméleti kérdések megválaszolásán túl olyan feladataik voltak, mint például elszállítani a szén-dioxidot jelképező golyókat a tározóba, vagy egy jegesmedvét elvinni a jégtáblára, majd kinyitni a vizet elzáró dugót – mesélte a Blikknek Gilicze Tamás, a diákokat felkészítő tanár. A robothoz csak a terepasztalon létesített „bázison” érhettek hozzá, hogy lecseréljék a szükséges alkatrészeket, mint például a robotkart vagy a szenzorokat. A Legorockers decemberben Svájcban, a közép-európai döntőn is megmutathatja, mire képesek a robotokkal.

Takanuva utazása

Írta Greg Farshtey

Takanuva nem volt átlagos hős. Ő egy Toa volt. A fény hatalmát irányította, és egy Avohkii nevű álarcot, a Fény Maszkját viselte. Nem volt ugyan régóta Toa, de máris számos kalandban volt része. Úgy hitte, mindent tud, amit csak lehet a hőslétről.

Ma egy újabb küldetésen volt. Meg kellett találnia hat másik Toát, akik egy messzi vidéken, Karda Nuiban voltak. Takanuvának lényeges hírt kellett velük közölnie, és ehhez minél gyorsabban el kellett jutnia hozzájuk. Ennek okán a dimenziók között utazgatott.

Ám a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Takanuva átesett egy hasadékon, mely a térben keletkezett, és egy furcsa világ talajára hullott. Felkelt, és körbenézett. Egy erdő közepén találta magát. Ám ez az erdő nagyon különösnek tűnt: minden fa fekete volt és torz, és a fű is elhalóban volt. Hideg szellő fújt, amelytől megremegett.

Egy hang szólalt meg a háta mögött:

- Egy látogató!

Takanuva megfordult, és egy maszkot vett észre a levegőben lebegni. A hang a maszkból jött, ám ennek nem volt semmi értelme. A maszkok nem beszélnek, hisz azok csak… maszkok.

- Ki vagy te? – kérdezte a maszk.

- Én egy Toa – mondta Takanuva. – Vagyis egy hős. Meg tudnád mutatni a kivezető utat? Egy küldetést kell teljesítenem.

A maszk mosolygott, ami nagyon furcsa látvány volt.

- Óh, ha te egy hős vagy, akkor pont rád van szükségünk. Segíts rajtunk, és akkor talán mi is segíthetünk neked. Annak a dombnak a túloldalán van egy falu, ami iszonyatos bajban van. Tudniillik, van ott egy…

- Rendben – szólt közbe Takanuva. – Megyek, és elintézem a problémát. Aztán segíthettek nekem kijutni innen.

A maszk úgy tetszett, mintha mondani akart volna valamit, de inkább csak mosolygott.

- Rendben. Sok szerencsét, Toa hős!

Takanuva a dombtetőre szaladt. Ott megállt, és elámult. A „falu” sokkal inkább egy gigantikus város volt, nagyobb, mint bármi, amit valaha is látott. Ezüstös tornyok nyúltak az égbe, körülöttük csillogó kristályból készült házakkal. Szemkápráztató volt.

Könnyű volt megtalálni, pontosan milyen bajra is utalt a maszk. A város telis-tele volt fekete és vörös páncélt viselő apró lényekkel. Egy szörnyeteg ellen küzdöttek, amely a városukra támadt. A vadállat legalább húsz lába magas volt, hegyes fülei, hatalmas karmai és egy éles fogakkal teli szája volt. A lakosok keményen harcoltak, de Takanuva biztosra vette, hogy veszíteni fognak.

Fénycsóvát lőtt ki az erőlándzsájából, ideiglenesen elvakítva a szörnyet.

- Vissza! – kiáltott Takanuva a kis teremtményeknek. – Majd én elintézem!

A szörny felmorgott. Takanuva egy pillanatra azt hitte, hogy beszélni hallja, de úgy gondolta, biztosan képzelődik.

A szörny megpróbálta eltalálni Takanuvát, ám a Fény Toája túl gyors volt a számára. Csak pár fénysugarat kellett kiereszteni a Toa lándzsájából, és a vad máris kezdett meginogni. Ismét morgott, most hangosabban. Ezúttal Takanuva megesküdött volna, hogy a szörny azt mondta: „Várj! Állj! Tévedsz!”

Biztosan át akar verni - mondta magának Takanuva -, felismerem én, milyen egy gonosz szörny.

Takanuva még egy fénycsóvát lőtt ki a lándzsából, és ez már eltalálta a bestiát. Fájdalmasan bömbölt, és eliszkolt a rengetegbe. Takanuva arra számított, hogy éljenzést fog a városlakóktól hallani. Ám e helyett egyedül nevetést halott tőlük. Majd becsukták és lelakatolták a városkapukat, hogy Takanuva ne tudjon visszamenni a városba.

A Fény Toája értetlenkedett, össze volt zavarodva, és kissé meg is sértődött. Az életét tette kockára, hogy megmentse őket, és még csak meg sem köszönték neki! Egyre csak kopogott a kapukon, de senki sem nyitotta ki őket.

Ismét rátalált a lebegő maszkra.

- Megcsináltam – mondta Takanuva. – Legyőztem a nagy szörnyet, és megmentettem a várost.

- Legyőzted a nagy szörnyet? Jaj, ne – így a maszk. – Mit tettél?

- Mi a gond? – érdeklődött Takanuva.

- Az a szörny volt a város lakói közül a legutolsó – magyarázta a maszk. – Az apró páncélosok betolakodók voltak. Ők jelentették a gondot. El is akartam mondani, de te túlságosan siettél, és nem hallgattál meg.

- De éles fogai és karmai voltak – ellenkezett Takanuva. – És olyan nagy volt, a többi meg olyan kicsi, hogy én azt hittem…

- A jó nem mindig kis méreteket ölt, a gonosz pedig nem mindig nagyokat – mondta a maszk. – Az óriás barátom gyöngéd és kedves, a fogait és a karmait csakis védekezésre használja. Szerintem el is magyarázta volna neked, ha lett volna rá alkalma.

- Próbálta – mondta Takanuva, elfordulva. – De nem hallgattam meg. – A következő pillanatban a Fény Toája futásnak eredt.

- Most meg hová mész? – kérdezte a maszk.

- Kijavítani egy hibát – felelt Takanuva.

Eltartott egy ideig, míg rálelt a sérül bestiára, és még tovább tartott meggyőznie, hogy Takanuva nem jelentett a számára veszélyt. A maszknak igaza volt.

A szörny nem akarta bántani a betolakodókat, csak ki akarta őket űzni a városból. Takanuva úgy vélte, támadt egy ötlete, amellyel ez sikerülne is.

Egy órával később, a Toa kiállt egy magas dombra, úgy félmérföldnyire a városhatártól. A magasba tartotta lándzsáját, és fényt lőtt az égboltra. Az erejével a legbámulatosabb tűzijátékot hozta létre, amelyet bárki valaha is látott!

A kis betolakodók egytől egyik kiözönlöttek a városból, hogy az égi fényjátékban gyönyörködjenek. Hamarosan egy egész tömeg gyűlt össze belőlük, és mindannyian ámuldozva néztek a magasba.

Annyira lekötötte őket a látványosság, hogy egyikük sem vette észre, amint a szörny előbújik egy alagútból a város közepében. Sokáig tartott egészen az otthonáig ásnia, de most már visszatért. Odaosont a hatalmas kapukhoz, aztán mindegyiket becsapdosta, kizárva ezzel a betolakodókat a város falain kívülre.

Takanuva mosolyra fakadt. Amióta megérkezett, folyton hibákat követett el, amiért a külsejük alapján ítélt meg másokat. Most a betolakodók is hasonlóképp tettek: azt hitték, hogy a tűzijáték egyszerű tűzijáték. Ennek eredményeként elvesztették a várost, amit leigáztak, és soha nem fogják tudni visszaszerezni.

Amikor Takanuva visszatért a lebegő maszkhoz, elégedettnek találta.

- Mindenki vét hibákat időnként – mondta a maszk. – Ám a hősi élethez hozzátartozik beismerni a tévedéseinket, és kijavítani őket. Szépen csináltad.

Egy lyuk jelent meg a térben a maszk közelében.

- Ez lenne a kijáratom? – kérdezte Takanuva. – El kell jutnom a barátaimhoz, mielőtt túl késő!

- Ez az út, amelyen tovább kell menned – mondta a maszk. – De légy óvatos – utad során megtapasztalhatod, hogy nem minden az, aminek látszik. Emlékezz, a jó és a rossz mások tetteiből fakad, nem a kinézetükből.

- Nem felejtem el – mondta Takanuva. – És… köszönöm.

Azzal a Fény Toája fogta magát, és beugrott a lyukon keresztül a dimenziók közti űrbe. Hogy mi lesz a következő megállója, azt nem tudhatta – de abban biztos lehetett, hogy már sokkal bölcsebb volt, mint amikor elindult az útjára.

Kétméteres Lego-bábut mosott partra a víz

http://www.mno.hu/portal/596139

Egy kétméteres műanyag LEGO figurát mosott partra a víz az angliai Brighton partjainál. A jókora bábuval, mely valószínűleg egy, a csatornán áthaladó hajóról eshetett le, órákig játszottak a helybeli gyerekek.

A LEGO cég szóvivője elmondta, nem hozzájuk tartozik a figura, fogalma sincs arról, ki veszíthette el. 

A plasztik lovag - LEGO Batman

http://index.hu/tech/szoftver/plsztl081008/
http://www.kepregeny.net/a-plasztik-lovag-lego-batman/ 

Több akció, több rombolás, kevesebb értelmetlen feladvány: a LEGO Batman jobban sikerült, mint a sorozat korábbi darabjai, és mostanra már a béna irányításon is röhögünk inkább.

Másfél évtizede, amikor még sokkal kevesebbet tudtam a számítástechnikáról és sokkal jobban lelkesedtem iránta, elképzeltem a tökéletes Batman-játékot. Akkoriban került piacra a Wing Commander III [1], ami már nem flopin, hanem cédén, sőt rögtön négy cédén jelent meg, főleg a Mark Hamillal gazdagított filmbetétek miatt. De annak a kornak a terméke volt a Phantasmagoria [2] is, ami hét lemezen hozta el a borzalmakat, persze filmszerű minőségben a kor lehetőségihez képest.

Elképzelt jövő

A filmvászon Batmanje a kilencvenes évek közepén kezdte meg a mélyrepülését Joel Schumacherrel, aki Tim Burton gótikus, sötét mozijait borzasztó giccsre cserélte, de azért még tartotta magát a kultusz. Úgy gondoltam, csodás játékot lehetne csinálni a sorozatból, csak annyi lenne a készítők dolga, hogy felépítenek egy várost sikátorokkal, házakkal, autókkal, gonoszokkal, majd minden pontból minden irányba történő elmozdulást rögzítenek kamerával. Így aztán valódi filmes élményt kaptunk volna, amihez képest a Phantasmagoria legfeljebb előjáték lehetne.

Mondom, kevésbé értettem az informatikához, nem tudtam, hogy az akkori világ rendelkezésre álló összes adattárolója is kevés lett volna egy ilyen játék rögzítéséhez, és akkor még nem beszéltünk a hardverről, ami megmozgatná a képeket, meg az operatőrökről, akik rögzítenék. Nem érdekeltek a részletek, csak annyit tudtam, hogy Batman tökös, és őt akarom irányítani, nem valami pixelekből felépített másolatot.

Eltelt másfél évtized, a hosszú videós részek kikoptak a játékokból, és Christopher Nolannak hála Batman megint sötét, megint kemény. És végre elkészült a játék is, ami önálló entitás, nem csak egy húsz perc alatt összedobott másolat, filmes fordulatokkal, hiányos játékélménnyel. Mondjuk nem egészen olyan lett, mint amit 1995-ben elképzeltem.

A LEGO-s verzió ugyanis olyan messze van az életszerű megjelenítéstől, mint Batman köpenye Joker hónaljdezodorjától. És mégis működik, mégis élvezetes.

Rosszul indult

Pedig voltak fenntartásaim, már csak az előzmények ismeretében is. Az első LEGO-s játék, a Star Wars remekül sikerült, a második még jobb [3] lett. A pár hónapja megjelent Indiana Jones viszont már inkább idegesítő volt [4], ráadásul az első három rész mozis háttere tágabb teret engedett a paródiának: a Star Wars-univerzum és Indi is tele van bájos részletekkel, Batman viszont sötét, rajta nem illik röhögni, legfeljebb a Robinhoz fűződő férfiszerelme miatt. Ráadásul az sem feltétlenül tűnt jó ötletnek, hogy az elődöktől eltérően a LEGO Batman nem valamelyik film sztoriját követi, hanem saját forgatókönyvet kapott.

A baljós előjelek ellenére viszont a LEGO Star Wars II óta nem szórakoztam ilyen jól, és az élményen még az sem rontott sokat, hogy néha Robint kellett irányítanom, akiről ugye tudjuk, miért követi Batmant testhez simuló alsógatyájában. Sőt, a sztori felénél az irányítható karakterek sora meglepő tagokkal bővül, de nem akarom lelőni a poént.

Az alapelemek nem változtak, az új résznek is olyan borzasztó az irányítása, mint a korábbi háromnak, de szerencsére tudták ezt a készítők is, úgyhogy minimalizálták az ügyességi részeket. Amikor nagy ritkán mégis előkerül néhány ugrabugra akadály, inkább nevetünk a saját bénaságunkon, például amikor csak annyi lett volna a dolgom, hogy négy levélen átpattogva túljussak a szakadékon, de harmincadik próbálkozásra is lezuhantam. Ekkor a leghangosabban nevető Tóth Balázs kolléga próbálta meg a halálugrást, de két perc után feladta, majd a játékmester Stöki vágott neki a szakasznak, neki talán hatodikra sikerült.

De többnyire inkább logikai feladványok jönnek szembe, kapcsolókat kell elfordítani, LEGO-darabkákat gyűjteni, rámpákat húzogatni és szerencsére ezek sokkal könnyebbek, mint mondjuk az Indiana Jonesban. Azonban előfordult, hogy húsz percen keresztül nem tudtam továbbjutni egy pályarészen, aztán megnéztem a tutorialt, és kiderült, hogy nem is kell túljutnom, mert abban az irányban nincs is út. Nem nehezek voltak az akadályok, inkább logikátlanok, hülyék, a LEGO Batmanben azonban nem volt ilyen. Volt viszont sokkal több verekedés meg akció, amit időnként odáig fokoztak a készítők, hogy nem volt más dolgunk, mint mindent szétverni a szobában, majd felporszívózni az alkatrészeket Robinnal.

Mert néha bizony porszívójuk van a főszereplőknek, máskor meg repülő ruhájuk vagy falmászó cipőjük, esetleg hőálló páncéljuk. Ezeket menet közben vehetjük fel, és általában szükség is van rájuk, ha teljesíteni akarjuk a pályaszakaszt, de a játékélményhez is sokat ad, hogy mindig más speciális képességekkel tudjuk felruházni a főszereplőket.

Autóval is őrült

Az autós üldözés is új, ami annak ellenére volt élvezetes, hogy az irányítás ugyanolyan béna maradt, mint az ügyességi részekben. Tudni kell, hogy a LEGO-játékokban nem magát az autót kormányozzuk, hanem a nézőponthoz képest forog a jármű. A képernyőn ott áll a Batmobil, orra jobbra kinéz a monitorból. Logikusan a felfele nyilat nyomnánk, hogy egyenesen induljon el, ha viszont így tennék, az autó 90 fokkal elfordulna a képernyő teteje felé. Ha ebben a helyzetben tovább nyomjuk a felfele nyilat, már egyenesben marad a Batmobil és biztosan elindul északnak. Az adott irány tehát mindig mást jelent, attól függően, hogy merre néz a jármű orra.

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy némi gyakorlás után megszokható a vezetés, de ez nem igaz, tíz perc után is össze-vissza forogtam, azt sem tudtam mit csinálok, de meglepő módon ez semmit nem vont le a játék élvezetéből – az autósüldözés kimondottan feldobta a LEGO Batmant.

A játék hangulatán sokat segített még a zene. Az első két rész soundtrackjét kapjuk Danny Elfmantől, ami szerintem messze a legjobban sikerült, mert sokkal tovább lehet dúdolni, mint az időközben elkészült Batman zenéket, heroikusabb, erőteljesebb utódainál, ami remek kontrasztot ad ki a fröccsöntött főszereplőkkel. A grafika nem sokat fejlődött az elmúlt években, de ebben a kategóriában talán nem is baj és szerintem kimondottan pofás a felépített világ.

A LEGO Batman tehát visszaadta a sorozat becsületét, bár az is látszik belőle, hogy egy következő részhez már nincs elég szufla, szóval az apró finomítások meg az új történet megtalálása mellett már elő kell állni valami igazán újszerűvel is. Vagy mondjuk készülhetne végre egy LEGO Szomszédok, amiben semmit sem kell csinálni, csak odaállni a különböző LEGO-figurák mellé, és közben nagyokat sóhajtozni. Az meg már kész Sims.

LEGO Batman

Jópofa grafika, remek zene, sok zúzás, pont elviselhető mennyiségben tálalt logikai buktató: a LEGO Batman a négyrészes sorozatból biztosan benne van a legjobb háromban.