Gyurma és Máté már a MALUG megalakulása előtt is tevékenyen népszerűsítették a LEGO vasutakat. Számos alkalommal állítottak ki LEGO terepasztalt, többek között a Duna Plazában is. Többnyire azonban nem önállóan, hanem hagyományos vasútmodellező barátaikkal együtt készültek a kiállításokra. Ezekről a rendezvényekről a LÁVA egyesület galériájában találhattok képeket. A 2004-es LÁVA kiállítás kapcsán azonban Gyurma az összes eddigi rendezvénynél nagyobb LEGO terepasztalt akart csinálni. Ehhez segítségül hívta a HUNLTC csapatát, azaz Tibicsokit és Legocskát. Ez még kevés volt, úgyhogy Multiplát is meghívták. Végül én is betársultam, bár eleinte csak a terepasztal Monorail részét akartam felvállalni.
Készülődés
Sajnos elég későn jött a felkérés, jó két hónap állt a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk. Első körben elmentünk a kiállítás helyszínére, és felmértük a terepet. Mindjárt látszott, hogy se időnk, de alapanyagunk nem lesz elég a tökéletes munkához, de ez nem vette el a kedvünket. A következő kompromisszumokra mindenképpen szükség volt: kék és zöld szőnyeget terítettünk le, mert nem volt elég alaplapunk, és szivacsból meg fából építettük meg a háttérben elhelyezkedő hegységet, mert ehhez irdatlan mennyiségű kockára lett volna szükség. Az is nyilvánvaló volt, hogy a rendelkezésre álló helyet csak MOC alapon nem leszünk képesek kitölteni, így jó sok gyári készletet is kénytelenek voltunk bevetni a nemes cél érdekében. Az előzetes tervek alapján két várost képzeltünk el, köztük autóúttal és vasúttal, de végül csak egy városra volt helyünk. Gyurma ugyan felajánlotta az általa bérelt pincét, hogy a kiállításra felkészülhessünk, de a pincében végül mégsem építettük fel a teljes terepet, úgy mentünk el a kiállítást felépíteni, hogy nagy vonalakban "láttuk", mik a lehetőségek, de nem volt konkrét terv, ahol mindennek meg lett volna a pontos helye. A két hónap alatt számos MOC készült, így a végére szerencsére sokkal több MOC volt az asztalon, mint gyári szett. Készült városháza, templom, lakóházak, repülőtér, szálloda, gyár, áruházak, gyorsétkezde, vidámpark, és strand is. A felkészülés ideje alatt sikerült beszereznem némi új kockát, azaz én is be tudtam szállni az építkezésbe. Szerencsére Tibicsoki és Multipla már akkoriban is rengetek kockát birtokolt, így folyamatosan produkálták a MOC-okat. Velük ellentétben Gyurma nem sok késztetést érzett a LEGO kockákból történő építéshez, ezt meghagyta a többieknek. Ehelyett magára vállalta a terep főbb vonalakban történő megtervezését, ill. a nem-LEGO tereptárgyak kialakítását.
Építés
Végül elérkezett a kiállítás előtti hétvége, elkezdhettük a terepasztal felépítését. Természetesen előbb mindent át kellett vinni a pincéből a művelődési házba. Ez egyszerű feladatnak hangzik, de korántsem volt az. A kész épületek és járművek jóval több helyet foglalnak, mint a szétszedett LEGO alkatrészek, ráadásul hajlamosak a darabjaikra történő szétesésre. Pár óra dobozolás, pakolászás és fuvarozás után minden szerencsésen megérkezett a tett színhelyére. Ebben nagy szerepe volt Gyurmáék fedeles műanyag dobozainak, ill. az általam felhalmozott simítózáras zacskóknak. Ezek nélkül valószínűleg elég nagy kavarodást okoztak volna az útközben lepotyogó alkatrészek. Így szerencsére minden egy helyen maradt, ha le is valami, nem volt nehéz megtalálni a helyét. Ide tartozik az is, hogy már az építkezés ideje alatt mindenki megjelölte a saját dolgait, hiszen sok olyan készlet, illetve alkatrész lett bedobva a közösbe, amiből több példány is volt. A rengeteg alaplap, vonatsín és monorail alkatrész beazonosítása így egyértelmű volt, hála az aljukra ragasztott öntapadós címkéknek. A színpadot még az utolsó pillanatban is használták, zenekari próbára, így a hagyományos terepasztalok már rég épültek, amikor mi még el sem kezdhettük a munkát. Tovább bonyolította a helyzetet egy marcona éjjeliőr, aki közölte, hogy mivel nincs leadva a nevünk, este 9-kor el kell hagynunk az épületet. Ez hideg zuhanyként ért bennünket, mert úgy terveztük, hogy a kiállítás megnyitására fog elkészülni a LEGO terepasztal, és nem a végére. Szerencsére némi telefonálgatás után sikerült elérni a művelődési ház vezetőjét, aki beleegyezett, hogy ott maradhassunk aznap éjjel. Természetesen a nevünket leadtuk a portán, így az éjjeliőr is nyugodt lelkiismerettel szundikálhatott az est hátralévő részében. Először fellógattuk a színpad hátterében lógó meghatározhatatlan színű függönyre azt a néhány reklámanyagot, amit a LEGO Hungary Kft. adott kölcsön a kiállítás idejére, majd leterítettük a szőnyegeket, és a háttérben felépítettük a hegységet. Amikor ez kész volt, kialakítottuk a vasútpályákat. Ebben Gyurma, Tibicsoki és Máté jeleskedett, azonban arra nem igazán figyelt senki, hogy a pálya kövesse az AFOL közösség által többnyire tiszteletben tartott elveket. Mivel szőnyegre építettünk, és nem alaplapokra, ez nem tűnt akkora problémának. Igen ám, de amikor leraktuk az alaplapokat, hogy kialakítsuk a város úthálózatát, kiderült, hogy pár távolság nem volt áthidalható egész számú alaplappal, így kénytelenek voltunk csalni egy kicsit. (Előfordult, hogy két alaplap között annyi hely maradt, hogy be kellett rakni alájuk egy harmadik alaplapot, magyarán néhol átfedést kellett alkalmazni.) Még az első éjjel eljutottunk a főbb városrészek kialakításáig, talán még a monorail pályát is sikerült befejezni. Elég sokat haladtunk, de aztán kidőltünk a fáradtságtól, és mindenki inkább hazament. Mivel ez már jócskán éjfél után volt, másnap csak d.e. 10 óra körül tudtuk a munkát folytatni, de szerencsére nyitásra kész voltunk a lényeggel. Az utolsó simításokat már a kiállítás megnyitása után végeztük el. (A növényzet és a járókelők elhelyezése.) Tanulságos eset volt, amikor az építés ideje alatt Máté és egy LÁVA tag srác bementek a függöny mögé, és sikeresen megrántottak egy vezetéket, minek következtében az óriáskerék méltóságteljesen eldőlt. Egy addig rejtélyes szerepű épület - Máté alkotása - azonban szerencsére megállította az óriáskerék dőlését, így nem történt nagyobb katasztrófa. Ez annyiból volt tanulságos, hogy be kellett látunk, a gyerekeket sajnos el kell tiltani a terepasztal közeléből. Ez később, a kiállítás ideje alatt is probléma volt, de aztán kihúztunk egy kordont a színpad széle mentén, és folyamatosan szemmel tartottuk a látogatókat. Lehet, hogy szívtelennek hangzik ez a hozzáállás, de ha nem ezt csináltuk volna, akkor már az első pár órában porig rombolták volna a terepasztalt a kis lurkók.
Kiállítás
Kis lurkókban szerencsére nem volt hiány, a LEGO terepasztal mágnesként vonzotta a gyerekeket. Sok olyan család volt, ahol az apuka már ment volna tovább, hogy megnézze a modellvasutakat is, de a gyerekeket nem lehetett elrángatni tőlünk. Ebben persze nincsen semmi furcsa, az aprólékosan kidolgozott, valósághű terepasztalok és a rajtuk közlekedő modelleket a felnőttek többnyire jobban értékeli, de a kisebb gyerekeknek sokkal érdekesebb volt az élénk színekben pompázó, mozgalmas LEGO terepasztal. Éppen ezért a sok-sok ámuldozó gyerekarcon kívül nagy elégedettséget okozott az is, amikor veterán vasútmodellezők odajöttek hozzánk, végignézték a terepasztalunkat, érdemi dolgokat kérdeztek, sőt, elismerően nyilatkoztak a munkánkról. Külföldi vonatkiállításokról többször is olvastam olyasmit, hogy a vasútmodellezők lekezelően, barátságtalanul, sőt, ellenségesen bántak a LEGO-sokkal, mi ebből semmit sem tapasztaltunk. Természetesen volt néhány látogató, aki egy pillantásra sem méltatta a mi terepasztalunkat, simán elsétált előtte. Ez persze amiatt is lehetett, hogy az alacsonyabb látogatók (főleg a gyerekek) csak akkor láttak valamit, ha a színpad előtt felállított emelvényre léptek, különben bőven a szemmagasságuk fölé emelkedett a terepasztal. Hét közben többnyire csak szállingóztak a vendégek, így többnyire nyugisan teltek az órák, jókat játszottunk a vonatokkal. Jött pár iskolás csoport, és esténként, munkaidő után is valamennyien többen jöttek. A hétvégén azonban soha nem látott tömegben jöttek a látogatók. Nálunk többnyire folyamatosan telt ház volt, fürtökben csüngtek a gyerekek a színpad szélén, és folyamatosan kérdésekkel bombáztak minket. Persze sok felnőtt is tett fel kérdéseket, többnyire azt, hogy mennyi ideig építettük, hányan építettük, mennyibe került, stb. Érdekes, hogy sokan meglepődtek, amikor megtudták, hogy ez nem egy hivatalos LEGO kiállítás, hanem magánemberek munkája. Állítólag a TV-ben is mutattak pár képet a terepasztalunkról, ez könnyen lehet, mert valóban járt ott egy mini forgatócsoport, reflektorokkal és kamerával, és a mi színpadunkra is feljöttek. Mindenesetre volt olyan látogató, aki elmondása szerint csak azért utazott Győrből Budapestre, hogy láthassa a terepasztalunkat. Végül eljött a kiállítás vége, nem maradt hátra más, mint lebontani a terepasztalt, tulajdonos szerint szétválogatni és becsomagolni a sok-sok LEGO alkotást, és mindent hazafuvarozni.
