A Creationary cÃmű társasjátékra nem az újÃtó törekvései miatt
fogunk emlékezni: a Lego egyszerűen átvette a mutogatós-rajzolós
Activity ötletét, ám ceruza helyett épÃtÅ‘kockákat adott a partnerek
képbe hozásához. A játék azonban kellően szórakoztatóra sikerült,
különösen a nehezebb feladványok megépÃtése és kitalálása izgalmas, ahol
a játékosok nem vágják rá két elem után, hogy "ház".
A játékmenet rendkÃvül egyszerű, kisgyerekeknek sem kell sokáig
magyarázni. Az épÃtést végzÅ‘ játékos kártyát húz, és dob a Lego
dobókockával, ez dönti el, milyen kategóriájú (tárgy, jármű, épület,
természet), és milyen nehézségű feladványt kap a csapat. Az épÃtÅ‘ ezek
után összerakja megoldását, a többiek pedig tippelgethetnek arra, mi
készül. A feladványt kitaláló játékos és az épÃtÅ‘ pontot kap, és a kör
újrakezdődik.
Testre kell szabni a szabályokat
A fenti játékmód mellett még van négy javaslat a szabálykönyvben, de
általánosságban elmondható, hogy a Lego nem erőltette meg magát a
szabályok tervezésével. Egyik mód leÃrása sem hosszabb tÃz sornál, és
nem is túl változatosak. Szemmel láthatólag arra van felépÃtve a
Creationary, hogy a legózás önmagában is élmény, és ez majd elviszi a
hátán a társasjátékot.
Az apró szabálykönyv fel is hÃvja arra a figyelmet, hogy ezeket
nyugodtan át is szabhatják a játékosok. A tuningolásra szükség is van,
érdemes az épÃtkezés megkezdése elÅ‘tt megbeszélni, hogy a kitalálásra
szánt "ésszerű idÅ‘" alatt körülbelül mit értünk, Ãgy nem fullad unalomba
a találgatás.
A gyerekek lelkesen épÃtkeznek
Látványos sikert aratott a Creationary hét éves tesztelőnknél. A
játékról hamar kiderült, hogy teljesen más stÃlust képvisel, mint a
korábban ismert legózás. Újdonsült kollégánk eddig sok dobozból
összeöntött elemekből, elmélyülten, teljesen saját ötletekből
épÃtkezett, kiélve kreativitását. A társasjáték viszont mást kÃnált, ám
ugyanolyan viccesen és szórakoztatóan. Ráadásul nem is voltak órák az
egyes épÃtmények összerakására, és elembÅ‘l sem volt elég, hogy például
egy élethű banánt meg lehessen csinálni. "Nem a kreatÃv gyerek játszik
jól, hanem a praktikus, aki tudja, hogy időkorlát van, és tétje is van a
legózásnak. A lényeget kell megragadni, és azt összeépÃteni" -
fogalmazta meg a játék kipróbálására felkért ifjú tesztelő anyukája.
A játék annyiban átverés, mint az összes többi Lego. Az elemek nagy
része bármelyik kisgyerekes családnál megvan, csak a kártyák és a
speciális dobókocka hiányzik. De ez igaz a többi Lego készletre is,
kevés az új különleges elem, ami miatt a készlet kell, a többi már
megvan, még ha nem is az új témához, sorozathoz illÅ‘ szÃnekben.
Nehezen köti le a felnőtteket
MÃg a gyerekek hajlandóak voltak komolyan venni a játékot, második
tesztünkön kiderült, hogy a felnőttek jóval lustábbak. Barátaink
letudottnak vélték a méh megépÃtését négy egymás mellé rakott sárga és
barna épÃtÅ‘kockával, egy marék, az asztalra szórt és eligazgatott zöld
elemből pedig úgy csináltak krokodilt, hogy még kapcsolat sem volt az
elemek között. Néha ugyan megemberelték magukat, hogy egy szebb
űrszondát, vasalót vagy mobiltelefont megépÃtsenek.
A Creationary játszmának nem tesz igazán jót az absztrakt
gondolkodás. MÃg az Activity-ben sikerélménnyel jár, ha nyakatekert
módon, de sikerül elmagyaráznunk a feladványt, addig a Lego
társasjátékban lehangoló, ha egy tökéletlen épÃtmény után találják ki,
mit ábrázolt a húzott kártya.
Vásárlás nélkül is kipróbálható
Vásárlás előtt nagyon könnyű kipróbálni, hogy jónak fogjuk-e találni
a játékot. Elég elővenni egy pakli Activity-kártyát, vagy ha az nincs,
akkor Kérdezz! Felelek lapokat, és a gyerekek legósdobozából
összeválogatni körülbelül négyszáz alapelemet. Arra kell csupán
figyelni, hogy a két kvÃzjáték feladványaiból csak az egyszerűbbeket
próbáljuk megépÃteni, és még véletlenül se próbálkozzunk az 1785-ös
évszám vagy az elmutogatni szánt szörnyszülött szó legóba öntésén.
A Creationary doboza csak a feltétlenül szükséges elemeket
tartalmazza: egy cserélhető oldalú Lego dobókocka, két emberfigura, 96
feladványkártya, és 366 épÃtÅ‘kocka. Eredményszámláló, idÅ‘mérÅ‘ vagy egyéb
extrák azonban már nem járnak a tÃzezer forintba kerülÅ‘ játékhoz. A
legózni szerető gyerekeknek ezzel együtt is jó ajándék a Creationary,
ami akár a karácsonyi szezon egyik slágere is lehet.
Nyerjen velünk Lego társasjátékot!
Az legózni szeretÅ‘ olvasóink között négy darab Magikus nevű társasjátékot sorsolunk ki a Lego jóvoltából. Válaszaikat a nyeremenyjatek@techbazis.hu cÃmre várjuk. A megválaszolandó kérdés pedig a következÅ‘: a játékgyártást 1932-ben elkezdÅ‘ Ole Kirk Christiansen mikor adta cégének a Lego nevet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése