Ole Kirk Christiansen billundi ácsmester 1932-ben faragta ki az első játék kacsát. A dán férfi a leg godt, vagyis a „jót játszani” szókapcsolatot összevonva a LEGO nevet adta a játéknak. Véletlen, ám érdekes egybeesés, hogy a szó jelentése latinul „összerakni”. A vállalkozó nem félt a kockázatoktól: első volt Dániában, aki a játékgyártásra specializálódva célgépeket vásárolt, és ő tört meg egy tabut is: fa helyett műanyagból kezdett kockákat gyártani. Az összekapcsolható kockák ötlete nem az övé: játékkiállításra utazva találkozott egy patikussal, akitől megvásárolta a licencet. Az első legókocka 1958-ban készült el, és pontosan illeszkedik az idén készült társaihoz. A játék azóta világkarriert futott be, a kisvállalkozásból a földkerekség második, Európa legnagyobb játékgyártója lett, a „legózni” kifejezés pedig beépült a köztudatba. Azt jelenti, hogy az emberi kreativitást és a fantáziát felhasználva alkotni, építeni valami újat.
Ülök a frissen felavatott nyíregyházi gyár tárgyalótermében, velem szemben két férfi. Az egyik az alapító unokája, az azóta is családi tulajdonban lévő vállalkozás feje. Kjeld Kirk Kristiansen (ő így írja a nevét) nem néz ki szőrösszívű gyártulajdonosnak: joviális nagypapa ül velem szemben, akivel legszívesebben az unokákról beszélgetnénk. Érdeklődve vizsgálgatja a dekorációként az asztalra kitett játék robotokat. Elhiszem neki, amikor azt mondja: a LEGO nem akar a világ legnagyobb játékgyára lenni, egyszerűen csak a legjobb szeretne maradni. Erre minden esélye megvan, hiszen a fantasztikus ötleten alapuló találmány kétszer is elnyerte az évszázad játéka címet: először a Fortune magazintól, később pedig a brit játék-kiskereskedők egyesületétől. Kjeld Kirk Kristiansen arról beszél: ők a legigényesebb vásárlórétegnek, a gyerekeknek gyártanak.
Az exkluzív interjúra a tulajdonos erősítést is hozott magával: Jörgen Vig Knudstorp vezérigazgató veszi át a szót a tulajdonostól, amikor a gazdasági kérdésekre kell válaszolni. Ő sem klasszikus menedzseralkat, inkább nézném bohém programozónak, mint öt gyár és egy világméretű vállalatbirodalom teljhatalmú urának. Ráadásul fokozódik ez az érzésem, amikor belenyúl a zsebébe, és előveszi névjegyét: aprócska, zöld LEGO figurát, amelynek a hasára nyomtatták az igazgató nevét, a hátán pedig a telefonszáma és az e-mail címe kapott helyet.
A figura – később kipróbáltam – tökéletesen illeszkedik a játék összes eleméhez, így ha valamikor gyárépítőset akarok játszani, lesz hozzá egy exkluzív vezérigazgató-figurám.
– Mit terveznek a virtuális térben? – kérdezem tőlük, miután kilesem a sajtóanyagból, hogy a való világban évente összesen 17,8 millió kockát és más elemet készítenek (ez percenként 33 824 darabot jelent), és 1958 óta összesen mintegy 400 billió (tehát 400 ezermilliárd) darabot gyártottak.
– Fajátékokkal kezdtünk, de mindig idejében tudtunk lépni – válaszolja Jörgen Vig Knudstorp vezérigazgató. – Műanyag kockák, mozgó alkatrészek, aztán programozható robotok következtek. A gyerekek élete is változik: ma már mobiltelefonjuk van, iPodról hallgatják a zenét, egész nap a neten lógnak. Soha nem hagyjuk el a klasszikus műanyag játékokat, de jelen kell lennünk a virtuális világban is. A LEGO Factory programban a felhasználók ugyanazt a programot használhatják – természetesen ingyen –, amellyel a tervezőink az új figurákat tervezik. Így mindenki létrehozhatja saját egyedi alkotását, amelyet kérésre le is gyártunk, majd elküldünk neki. Készül a LEGO Univerzum, amely olyan virtuális platformot jelent, ahol az online felhasználó házat, várost, világot építhet, vagy ötleteket cserélhet, elbeszélgethet társaival. Mindezek ellenére úgy gondolom, a következő tíz évben a virtuális LEGO részesedése a cégen belül nem lesz több, mint tizenöt–húsz százalék. Még jó ideig a hagyományos összeilleszthető kockákból fogunk megélni.
Itt tartunk a beszélgetésben, amikor a tulajdonos, Kjeld Kirk Kristiansen bekapcsolja az asztalon álló robotot. Nem lehet nem odafigyelni, ahogy elindul az űrharcost formázó figura. Mindhárman gyermeki örömmel nézzük, ahogy nekikoccan a kávéscsészének. Bár január közepén avatták fel a nyíregyházi gyárukat, a játék egyes darabjai már évek óta itt és Sárváron készültek az akkor még a Flextronics tulajdonában lévő üzemekben. Megkérdezem a vezérigazgatót, ha pár éve a termelés kihelyezése mellett döntöttek, most miért vásárolták meg a gyárat.
– Három-négy évvel ezelőtt vágtunk bele ebbe a kalandba, hogy csökkentsük termelési költségeinket, leállítva a termelés jelentős részét az úgynevezett magas költségű országokban – kapom a választ. – Akkor találtunk rá a Flextronicsra. Nemrég azonban lejárt a vele kötött szerződésünk, és úgy gondoltuk, képesek vagyunk hasonló költségszinten dolgozni akkor is, ha visszavesszük a termelést a saját kezünkbe. Úgy hiszszük, nálunk jobban senki sem tud LEGO-t gyártani.
– Ezt érthetem úgy is, hogy nem voltak elégedettek a külső beszállító által előállított minőséggel?
– Ez a fajta gyermekjáték finoman megmunkálandó darabokból áll. Összesen hétezerféle figurát gyártunk, amelyeknek már csak a nyilvántartása sem egyszerű. Minden pillanatban pontosan tudnunk kell, hogy miből mennyi készült el dániai, cseh, mexikói vagy magyar gyárunkban, és ezt csak saját számítógépes hálózaton tudjuk pontosan követni. Sikeres volt az együttműködésünk a Flextronicsszal, és barátsággal váltunk el egymástól. Csak hát eljött az idő, hogy újra saját kézbe vegyük a dolgokat.
– Eljöhet az a pillanat is, amikor továbbviszik a termelést mondjuk Ázsiába?
– Megtörténhet egy napon, de ez még nagyon messze van. Hosszú időbe telik annak az eldöntése, hogy hol építünk fel új gyárat. Több ok miatt: a legnagyobb piacunk Európában van, és jó, ha a vásárlótól nem messze, „a következő ajtónál” gyártunk. Ha például karácsonytájt a vártnál jobban fogy egy termék, ám Kínában gyártják, mire ideérkezik az utánrendelés, vége az ünnepeknek. Magyarországról egy nap alatt eljuttatjuk a terméket bárhova Európában. Számolunk azzal is, hogy egyre drágább a szállítás, és nekünk szintén fontos a szén-dioxid-kibocsátás mérsékelése. Lényeges a munkaerő képzettsége, a szabadalmi és szerzői jogok védelme, a vámszabályok, a korrupció – ezért nem mentünk Fehéroroszországba, Ukrajnába vagy Ázsiába.
Lejár a nekem szabott idő, elindulok megnézni a gyárat, ahol ezerkétszáz ember dolgozik. Itt készül a System és a legkisebbeknek szánt Duplo termékcsalád – a több tízmillió eurós beruházás adja a cég össztermelésének tizedét. Itt egyelőre nem érzik a gazdasági világválság jeleit, a magyar piacon különösen jól teljesítettek tavaly, hiszen harmincnégy százalékos bevételnövekedést értek el.
A gyárban meleg van: az automata gépek 232 Celsius-fokra melegítik fel az alapanyagot, így az állaga olyan lesz, mint a tésztáé. Ekkor százötven tonnás nyomás alatt formába öntik, majd hét másodpercig hűtik. A formák kétezred milliméter pontossággal dolgoznak, ezért egymillió figura között átlag tizennyolc darab akad, amely nem megy át a szigorú minőségi rostán. Az új játékokat nem itt, hanem a dániai központban találja ki a százhúsz fős, nemzetközi szakemberek alkotta kreatív csapat.
A gyárlátogatás után egy budapesti presszóban találkozom Kostyán Ákossal, a magyar LEGO barátokat tömörítő MALUG csoport egyik alapítójával (a mozaikszó magyar–angol hibridből, a Magyar LEGO Users Groupból ered). Az egyáltalán nem olcsó hobbi szerelmesei csaknem kétezren vannak, de ennél jóval kevesebben mennek el az évenkénti két-három kiállításra, hogy megmutassák munkáikat a nagyközönségnek. Ez a kedvtelés is összetett: van, aki régi játékokat gyűjt, mások minél egyedibb épületet terveznek, de széles rajongótáboruk van a mozgó tárgyaknak is, mint például a robotok vagy a különféle járművek. Az utóbbiaknak terepbajnokságokat is szerveznek néha, de rendeztek már vonatgyorsulási vetélkedőt vagy LEGO kockából épített kőhajító gépek versenyét is. A csoport tagjai között akad, aki sohasem hagyta abba a LEGO zást, de olyan is van, aki a mozgó robotok kedvéért felnőtt fejjel kezdett neki a gyűjtésnek. Kreatív közösség az övék: a LEGO-zók nemzetközi családjában akad olyan alkotó, aki műanyag kockákból létrehozott egy robotot, amely képes kirakni a bűvös kockát.
Ülök a frissen felavatott nyíregyházi gyár tárgyalótermében, velem szemben két férfi. Az egyik az alapító unokája, az azóta is családi tulajdonban lévő vállalkozás feje. Kjeld Kirk Kristiansen (ő így írja a nevét) nem néz ki szőrösszívű gyártulajdonosnak: joviális nagypapa ül velem szemben, akivel legszívesebben az unokákról beszélgetnénk. Érdeklődve vizsgálgatja a dekorációként az asztalra kitett játék robotokat. Elhiszem neki, amikor azt mondja: a LEGO nem akar a világ legnagyobb játékgyára lenni, egyszerűen csak a legjobb szeretne maradni. Erre minden esélye megvan, hiszen a fantasztikus ötleten alapuló találmány kétszer is elnyerte az évszázad játéka címet: először a Fortune magazintól, később pedig a brit játék-kiskereskedők egyesületétől. Kjeld Kirk Kristiansen arról beszél: ők a legigényesebb vásárlórétegnek, a gyerekeknek gyártanak.
Az exkluzív interjúra a tulajdonos erősítést is hozott magával: Jörgen Vig Knudstorp vezérigazgató veszi át a szót a tulajdonostól, amikor a gazdasági kérdésekre kell válaszolni. Ő sem klasszikus menedzseralkat, inkább nézném bohém programozónak, mint öt gyár és egy világméretű vállalatbirodalom teljhatalmú urának. Ráadásul fokozódik ez az érzésem, amikor belenyúl a zsebébe, és előveszi névjegyét: aprócska, zöld LEGO figurát, amelynek a hasára nyomtatták az igazgató nevét, a hátán pedig a telefonszáma és az e-mail címe kapott helyet.
A figura – később kipróbáltam – tökéletesen illeszkedik a játék összes eleméhez, így ha valamikor gyárépítőset akarok játszani, lesz hozzá egy exkluzív vezérigazgató-figurám.
– Mit terveznek a virtuális térben? – kérdezem tőlük, miután kilesem a sajtóanyagból, hogy a való világban évente összesen 17,8 millió kockát és más elemet készítenek (ez percenként 33 824 darabot jelent), és 1958 óta összesen mintegy 400 billió (tehát 400 ezermilliárd) darabot gyártottak.
– Fajátékokkal kezdtünk, de mindig idejében tudtunk lépni – válaszolja Jörgen Vig Knudstorp vezérigazgató. – Műanyag kockák, mozgó alkatrészek, aztán programozható robotok következtek. A gyerekek élete is változik: ma már mobiltelefonjuk van, iPodról hallgatják a zenét, egész nap a neten lógnak. Soha nem hagyjuk el a klasszikus műanyag játékokat, de jelen kell lennünk a virtuális világban is. A LEGO Factory programban a felhasználók ugyanazt a programot használhatják – természetesen ingyen –, amellyel a tervezőink az új figurákat tervezik. Így mindenki létrehozhatja saját egyedi alkotását, amelyet kérésre le is gyártunk, majd elküldünk neki. Készül a LEGO Univerzum, amely olyan virtuális platformot jelent, ahol az online felhasználó házat, várost, világot építhet, vagy ötleteket cserélhet, elbeszélgethet társaival. Mindezek ellenére úgy gondolom, a következő tíz évben a virtuális LEGO részesedése a cégen belül nem lesz több, mint tizenöt–húsz százalék. Még jó ideig a hagyományos összeilleszthető kockákból fogunk megélni.
Itt tartunk a beszélgetésben, amikor a tulajdonos, Kjeld Kirk Kristiansen bekapcsolja az asztalon álló robotot. Nem lehet nem odafigyelni, ahogy elindul az űrharcost formázó figura. Mindhárman gyermeki örömmel nézzük, ahogy nekikoccan a kávéscsészének. Bár január közepén avatták fel a nyíregyházi gyárukat, a játék egyes darabjai már évek óta itt és Sárváron készültek az akkor még a Flextronics tulajdonában lévő üzemekben. Megkérdezem a vezérigazgatót, ha pár éve a termelés kihelyezése mellett döntöttek, most miért vásárolták meg a gyárat.
– Három-négy évvel ezelőtt vágtunk bele ebbe a kalandba, hogy csökkentsük termelési költségeinket, leállítva a termelés jelentős részét az úgynevezett magas költségű országokban – kapom a választ. – Akkor találtunk rá a Flextronicsra. Nemrég azonban lejárt a vele kötött szerződésünk, és úgy gondoltuk, képesek vagyunk hasonló költségszinten dolgozni akkor is, ha visszavesszük a termelést a saját kezünkbe. Úgy hiszszük, nálunk jobban senki sem tud LEGO-t gyártani.
– Ezt érthetem úgy is, hogy nem voltak elégedettek a külső beszállító által előállított minőséggel?
– Ez a fajta gyermekjáték finoman megmunkálandó darabokból áll. Összesen hétezerféle figurát gyártunk, amelyeknek már csak a nyilvántartása sem egyszerű. Minden pillanatban pontosan tudnunk kell, hogy miből mennyi készült el dániai, cseh, mexikói vagy magyar gyárunkban, és ezt csak saját számítógépes hálózaton tudjuk pontosan követni. Sikeres volt az együttműködésünk a Flextronicsszal, és barátsággal váltunk el egymástól. Csak hát eljött az idő, hogy újra saját kézbe vegyük a dolgokat.
– Eljöhet az a pillanat is, amikor továbbviszik a termelést mondjuk Ázsiába?
– Megtörténhet egy napon, de ez még nagyon messze van. Hosszú időbe telik annak az eldöntése, hogy hol építünk fel új gyárat. Több ok miatt: a legnagyobb piacunk Európában van, és jó, ha a vásárlótól nem messze, „a következő ajtónál” gyártunk. Ha például karácsonytájt a vártnál jobban fogy egy termék, ám Kínában gyártják, mire ideérkezik az utánrendelés, vége az ünnepeknek. Magyarországról egy nap alatt eljuttatjuk a terméket bárhova Európában. Számolunk azzal is, hogy egyre drágább a szállítás, és nekünk szintén fontos a szén-dioxid-kibocsátás mérsékelése. Lényeges a munkaerő képzettsége, a szabadalmi és szerzői jogok védelme, a vámszabályok, a korrupció – ezért nem mentünk Fehéroroszországba, Ukrajnába vagy Ázsiába.
Lejár a nekem szabott idő, elindulok megnézni a gyárat, ahol ezerkétszáz ember dolgozik. Itt készül a System és a legkisebbeknek szánt Duplo termékcsalád – a több tízmillió eurós beruházás adja a cég össztermelésének tizedét. Itt egyelőre nem érzik a gazdasági világválság jeleit, a magyar piacon különösen jól teljesítettek tavaly, hiszen harmincnégy százalékos bevételnövekedést értek el.
A gyárban meleg van: az automata gépek 232 Celsius-fokra melegítik fel az alapanyagot, így az állaga olyan lesz, mint a tésztáé. Ekkor százötven tonnás nyomás alatt formába öntik, majd hét másodpercig hűtik. A formák kétezred milliméter pontossággal dolgoznak, ezért egymillió figura között átlag tizennyolc darab akad, amely nem megy át a szigorú minőségi rostán. Az új játékokat nem itt, hanem a dániai központban találja ki a százhúsz fős, nemzetközi szakemberek alkotta kreatív csapat.
A gyárlátogatás után egy budapesti presszóban találkozom Kostyán Ákossal, a magyar LEGO barátokat tömörítő MALUG csoport egyik alapítójával (a mozaikszó magyar–angol hibridből, a Magyar LEGO Users Groupból ered). Az egyáltalán nem olcsó hobbi szerelmesei csaknem kétezren vannak, de ennél jóval kevesebben mennek el az évenkénti két-három kiállításra, hogy megmutassák munkáikat a nagyközönségnek. Ez a kedvtelés is összetett: van, aki régi játékokat gyűjt, mások minél egyedibb épületet terveznek, de széles rajongótáboruk van a mozgó tárgyaknak is, mint például a robotok vagy a különféle járművek. Az utóbbiaknak terepbajnokságokat is szerveznek néha, de rendeztek már vonatgyorsulási vetélkedőt vagy LEGO kockából épített kőhajító gépek versenyét is. A csoport tagjai között akad, aki sohasem hagyta abba a LEGO zást, de olyan is van, aki a mozgó robotok kedvéért felnőtt fejjel kezdett neki a gyűjtésnek. Kreatív közösség az övék: a LEGO-zók nemzetközi családjában akad olyan alkotó, aki műanyag kockákból létrehozott egy robotot, amely képes kirakni a bűvös kockát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése