A Star Wars-játékok legújabb felvonása LEGO darabkákból épül fel, ennek ellenére igazán szórakoztató. Végigküzdhetjük az első három részt, harcolhatunk Yodával és elcsábíthat minket az erő sötét oldala.Ugyan ki volt az az idióta, akinek eszébe jutott, hogy számítógépes játékot készítsen a LEGO Star Wars figuráiból? Azokból a kis műanyag, fröccsöntött bábukból, meg a hozzá tartozó összeépíthető elemekből! Mert volt valaki felelős pozícióban, aki meghozta ezt a döntést, és a legfurcsább az egészben mégsem az, hogy nem rúgták ki páros lábbal az illetőt, hanem hogy működik ez a szürreális látomás.
Minden LEGO
Minden LEGO
Pedig minden számítás szerint csúfos buktává kellett volna válnia a Star Wars Legónak, hiszen a számítógépes játékoktól épp azt várjuk, hogy valószerűek legyenek, erre jön pár programozó, és lemásolják a valóság játékos másolatát: az építőelemeket. Az ilyesmi kit érdekel? Az űrhajók LEGO-ból vannak, felületükön látszanak a kis kapcsolódó pontok, a pohár, az ellenség, a fegyver LEGO, a lámpa és a pénz a legkisebb LEGO alkatrész, az egységnyi kör alakú átlátszó műanyag, de még Yoda is LEGO.
Értelmetlen hülyeség.
És mégis jó. A játék indítása, és a rendkívül szánalmas menü leküzdése után furcsa kettős érzés keríti hatalmába a gyanútlan játékost. Megszólal a Star Wars híres dallama, miközben a bevezető animációban építőkockák küzdenek az életükért. Ügyetlenül csoszog a három fődarabból meg egy műanyag hajból összerakott jedi, de ha kell, előkapja a fénykardot és használja az Erőt. A nagy mestert, Yodát irányítjuk, és parancsunkra lézerkarjával széthasítja a szemetest, összetöri a poharakat, lemészárolja az összes jedit meg a hercegnőt, majd egy halk nyikkanás kíséretében leszaltózik a szakadékba. Folyamatos kettősség, gyakorlatilag óriási önirónia az egész, egyetlen óriási poén.
Kevés erő is elég
Ráadásul ehhez a poénhoz sikerült színvonalas körítést keríteni. A grafika egészen jól sikerült, és még gyengébb gépeken is elfut a játék. A teszteléshez használt 2200-as Sempron, Ati Radeon 8500-as videokártya, és fél gigabájt memória bőven elég volt. A fénykard suhanása igazi effektorgiaként jelenik meg a képernyőn, jól néznek ki a csillogó felületek is, pixelekkel pedig csak elvétve találkozunk. Hasonlóan jók a hangok, az ismert dallamok időről-időre felcsendülnek.
Az irányítás kissé nehéz, egy-egy jelenethez általában stabil kameraállás tartozik, a figurákat pedig a billentyűzettel irányítjuk. Előfordul hogy közel mennénk a szereplőkhöz, megnéznénk, hogy merre tovább, de a kamerát kíméletlenül odaszögelték a tér fölé. Azért többnyire tudja az operatőr, hogy mi a dolga.
Sokkal nehezebb a játékos feladata, ugyanis az irányítható karakterek száma folyamatosan nő, és mindegyik feladathoz másikat kell használni. Komoly probléma, amikor bent van a bandában már egy jedi, a hercegnő, R2D2, meg 3CPO, és hirtelenjében fogalmunk sincs, hogy melyiket érdemes irányítanunk. A váltást a karakterek között elég nehéz összehozni, egyfajta misztikus homály fedi a megfelelő billentyűkombinációt, de ha a menüből elérhető drop out majd az F1,F2, I gombokat nyomogatjuk össze-vissza, az általában be szokott válni.
Komolytalan akció
Viszont remek a játék hangulata. Nincs is annál izgalmasabb, mint amikor a Klónok támadásának egyik utolsó nagyjelenete elevenedik meg a monitoron. A háttérben Darth Vader híres indulója, az Imperial March szól, a LEGO Yoda pedig félelmet nem ismerve támad zöld lézerkardjával az ördögi LEGO Dookura, a sziklahasadék mélyén.
Természetesen végigröhögjük az egészet, hiszen ennél abszurdabb jelenettel ritkán találkozunk, de mégis, feláll a szőr a karunkon, és komolyan aggódunk, hogy a vén zöld trugyi apró darabkáira esik. Persze nem kell félni, ha el is hullik Yoda, pillanatokon belül újra megjelenik, ebben a játékban csak az ellenfelet lehet legyőzni.
A programot csak úgy tudjuk élvezni, ha belátjuk, hogy az egész tulajdonképpen egy vicc. Akkor nem zavar a nehéz irányítás, felülemelkedünk a rendkívül igénytelen menün, azon, hogy sokszor azt se tudjuk, mit kell csinálni, merre kell menni. Helyette marad a szórakozás, meg rengeteg röhögés, valamint ismert filmes pillanatok alternatív újraértelmezése. Gyengeelméjűeknek kötelező. Nekünk is tetszett.
Értelmetlen hülyeség.
És mégis jó. A játék indítása, és a rendkívül szánalmas menü leküzdése után furcsa kettős érzés keríti hatalmába a gyanútlan játékost. Megszólal a Star Wars híres dallama, miközben a bevezető animációban építőkockák küzdenek az életükért. Ügyetlenül csoszog a három fődarabból meg egy műanyag hajból összerakott jedi, de ha kell, előkapja a fénykardot és használja az Erőt. A nagy mestert, Yodát irányítjuk, és parancsunkra lézerkarjával széthasítja a szemetest, összetöri a poharakat, lemészárolja az összes jedit meg a hercegnőt, majd egy halk nyikkanás kíséretében leszaltózik a szakadékba. Folyamatos kettősség, gyakorlatilag óriási önirónia az egész, egyetlen óriási poén.
Kevés erő is elég
Ráadásul ehhez a poénhoz sikerült színvonalas körítést keríteni. A grafika egészen jól sikerült, és még gyengébb gépeken is elfut a játék. A teszteléshez használt 2200-as Sempron, Ati Radeon 8500-as videokártya, és fél gigabájt memória bőven elég volt. A fénykard suhanása igazi effektorgiaként jelenik meg a képernyőn, jól néznek ki a csillogó felületek is, pixelekkel pedig csak elvétve találkozunk. Hasonlóan jók a hangok, az ismert dallamok időről-időre felcsendülnek.
Az irányítás kissé nehéz, egy-egy jelenethez általában stabil kameraállás tartozik, a figurákat pedig a billentyűzettel irányítjuk. Előfordul hogy közel mennénk a szereplőkhöz, megnéznénk, hogy merre tovább, de a kamerát kíméletlenül odaszögelték a tér fölé. Azért többnyire tudja az operatőr, hogy mi a dolga.
Sokkal nehezebb a játékos feladata, ugyanis az irányítható karakterek száma folyamatosan nő, és mindegyik feladathoz másikat kell használni. Komoly probléma, amikor bent van a bandában már egy jedi, a hercegnő, R2D2, meg 3CPO, és hirtelenjében fogalmunk sincs, hogy melyiket érdemes irányítanunk. A váltást a karakterek között elég nehéz összehozni, egyfajta misztikus homály fedi a megfelelő billentyűkombinációt, de ha a menüből elérhető drop out majd az F1,F2, I gombokat nyomogatjuk össze-vissza, az általában be szokott válni.
Komolytalan akció
Viszont remek a játék hangulata. Nincs is annál izgalmasabb, mint amikor a Klónok támadásának egyik utolsó nagyjelenete elevenedik meg a monitoron. A háttérben Darth Vader híres indulója, az Imperial March szól, a LEGO Yoda pedig félelmet nem ismerve támad zöld lézerkardjával az ördögi LEGO Dookura, a sziklahasadék mélyén.
Természetesen végigröhögjük az egészet, hiszen ennél abszurdabb jelenettel ritkán találkozunk, de mégis, feláll a szőr a karunkon, és komolyan aggódunk, hogy a vén zöld trugyi apró darabkáira esik. Persze nem kell félni, ha el is hullik Yoda, pillanatokon belül újra megjelenik, ebben a játékban csak az ellenfelet lehet legyőzni.
A programot csak úgy tudjuk élvezni, ha belátjuk, hogy az egész tulajdonképpen egy vicc. Akkor nem zavar a nehéz irányítás, felülemelkedünk a rendkívül igénytelen menün, azon, hogy sokszor azt se tudjuk, mit kell csinálni, merre kell menni. Helyette marad a szórakozás, meg rengeteg röhögés, valamint ismert filmes pillanatok alternatív újraértelmezése. Gyengeelméjűeknek kötelező. Nekünk is tetszett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése