A LEGO a karácsonyfa alatt sokunkban idéz fel régi emlékeket, a gyermekkor elveszett univerzumát: összerakható és szétszedhető játék országot a nagyobb, bonyolultabb igaziban. Ha ezt az idilli képet kifordítjuk, és a karácsonyfát tesszük a LEGO alá, akkor viszont valami olyasmit kapunk eredményül, mint amilyen az amerikai Brandon Powell Smith évek óta tartó vállalkozása, az „építőkocka-testamentum”.
Ennek során a derék Brandon, ahogy a művészet történelme során megannyi mester, bibliai, ó- és újszövetségi jeleneteket kelt életre. Igaz, olyan technikával, amely mondjuk a középkor alkotóinak még nem volt magától értetődő eljárás: LEGO-ból építi meg a szereplőket, majd digitális fényképezőgépével megörökíti a beállított jeleneteket. Alapelv, hogy lehetőleg csak a népszerű építőkészletben egyébként is meglévő elemeket használja fel munkáihoz, esetleg arckifejezést fest a gyárilag mindig vidám LEGO-figurákra. Tehát minden elem azonos azokkal, amelyekből a szerencsésebb gyermekszobákban kisautót, tűzoltóállomást, űrsiklót vagy robotot szokás építeni, csak itt faragott frigyládaoldal lesz az eredetileg házkerítésnek szánt plasztikrácsból, azokból az áttetsző, kicsi piros építőelemekből pedig, amelyeket a legó tervezői féklámpának szántak a rendőrautóra, vérfolt a Heródes által legyilkoltatott csecsemők alatt a földön – illetve az építőtáblán.
Ez utóbbi metamorfózisnak a magyar érdeklődők pár hete már nem csupán a fiatalember internetes honlapján (www.thebricktestament.com), hanem könyvesboltokban is tanúi lehetnek, mivel a Brandon Powell Smith munkáit dokumentáló képes albumok egyike most megjelent magyar kiadásban is Építsük meg a Bibliát – Karácsony címmel. Alapanyag van bőven, hiszen az évek során 326 bibliai történetet dolgozott fel a LEGO képfaragó, amelyekből több mint 3600 fotóillusztrációt készített.
Az abszurd humor iránt fogékonyaknak szórakoztatóak e képek, ám nyilvánvalóan van bennük valami olyan tiszteletlenség, gúny, amely nem feltétlenül a faragott képek csinálásának blaszfémiájából fakad. Maga az alkotó hangsúlyozza egy amerikai napilapnak adott korábbi interjújában: „… komoly történeteket elmesélni műanyag emberkékkel önmagában bugyuta. Ennek ellenére megpróbálom megtartani komoly elhatározásomat, hogy oly komolyan meséljem újra e történeteket, mint ahogy ezeket valaha megírták, amitől az egész még nagyobb bugyutaság lesz.”
Ennek során a derék Brandon, ahogy a művészet történelme során megannyi mester, bibliai, ó- és újszövetségi jeleneteket kelt életre. Igaz, olyan technikával, amely mondjuk a középkor alkotóinak még nem volt magától értetődő eljárás: LEGO-ból építi meg a szereplőket, majd digitális fényképezőgépével megörökíti a beállított jeleneteket. Alapelv, hogy lehetőleg csak a népszerű építőkészletben egyébként is meglévő elemeket használja fel munkáihoz, esetleg arckifejezést fest a gyárilag mindig vidám LEGO-figurákra. Tehát minden elem azonos azokkal, amelyekből a szerencsésebb gyermekszobákban kisautót, tűzoltóállomást, űrsiklót vagy robotot szokás építeni, csak itt faragott frigyládaoldal lesz az eredetileg házkerítésnek szánt plasztikrácsból, azokból az áttetsző, kicsi piros építőelemekből pedig, amelyeket a legó tervezői féklámpának szántak a rendőrautóra, vérfolt a Heródes által legyilkoltatott csecsemők alatt a földön – illetve az építőtáblán.
Ez utóbbi metamorfózisnak a magyar érdeklődők pár hete már nem csupán a fiatalember internetes honlapján (www.thebricktestament.com), hanem könyvesboltokban is tanúi lehetnek, mivel a Brandon Powell Smith munkáit dokumentáló képes albumok egyike most megjelent magyar kiadásban is Építsük meg a Bibliát – Karácsony címmel. Alapanyag van bőven, hiszen az évek során 326 bibliai történetet dolgozott fel a LEGO képfaragó, amelyekből több mint 3600 fotóillusztrációt készített.
Az abszurd humor iránt fogékonyaknak szórakoztatóak e képek, ám nyilvánvalóan van bennük valami olyan tiszteletlenség, gúny, amely nem feltétlenül a faragott képek csinálásának blaszfémiájából fakad. Maga az alkotó hangsúlyozza egy amerikai napilapnak adott korábbi interjújában: „… komoly történeteket elmesélni műanyag emberkékkel önmagában bugyuta. Ennek ellenére megpróbálom megtartani komoly elhatározásomat, hogy oly komolyan meséljem újra e történeteket, mint ahogy ezeket valaha megírták, amitől az egész még nagyobb bugyutaság lesz.”
Műanyag üdvtörténet.
Maga Brandon Powell Smith saját meghatározása szerint ateista, hogy mégis bibliai történetekkel foglalkozik, annak gyökerei nagyrészt vallásos neveltetésében keresendők: édesanyja egyházi iskolában tanított, és kicsit olybá tűnik, mintha e legójelenetek bosszúból születtek volna. Ám a fotósorozat nem csak emiatt lesz alapvetően infantilis, jóllehet igen ötletes vállalkozás.
Komolyan elgondolkodni tehát azon, hogy a LEGO biblia istenkáromlás-e, nem érdemes. Az „építőkocka-testamentum” mindezzel együtt nem gyerekjáték, hiába vélekedik így erről a magyarországi kiadó (is). „A kiadónk tájékán fellelhető számos kisgyerek fantasztikus lelkesedéssel fogadta a bibliai LEGO történetek ötletét, és ez sarkallt bennünket a könyv megjelentetésére is” – írták a könyvet figyelmünkbe ajánló levelükben. A képsorozat sokkal inkább folytatja annak a humornak hagyományait, amelynek korábbi nagy klasszikusa a brit Monthy Python-csoport Brian élete című mozija. Annyiban is, hogy az egykori filmsiker, bár meglehetősen tiszteletlenül nyúl a názáreti Jézus történetéhez, nehezen tekinthető a Szentírás kigúnyolásának. (Hogy a LEGO testamentumot ugyanígy sokan nem érzik annak, jelzi, hogy nap mint nap keresztény közösségek sora fordul engedélyért a szerzőhöz, hogy a képeket felhasználhassa bibliaórákon illusztrációként.) Nehéz lenne megmondani tehát, hol van az a határ, amelyet sem a LEGO karácsony megálmodója, sem a film készítői nem lépnek át ahhoz, hogy e művek egyértelműen vallásgyalázásnak minősüljenek.
Mindezek után azt is érdemes megjegyezni, hogy Brandon Powellt elsősorban a bibliai jelenetek azon részletei izgatják, amelyeken civilizáltságunkból adódóan hajlamosak vagyunk átsiklani: tömeggyilkosság, etnikai tisztogatás, vérbosszú, vérfertőzés, emberáldozat – talán egy ősibb, törzsi világ olyan nyomai, amelyek sokszor nehezen egyeztethetőek össze a monoteista világképpel. Vagyis nem annyira a vallási téma, mint inkább ez a kendőzetlenség kölcsönöz némi feszültséget e „műveknek”: a való világ brutalitása és a Legoland felhőtlen, gyermeki univerzuma sehogy sem egyeztethető össze.
Érdemes megjegyezni, hogy a kilencvenes években volt már egy nagy visszhangot kapott művészi próbálkozás, amely az ebben rejlő ellentétre épített: a lengyel Zbigniew Libera 1996-ban az auschwitzi haláltábort ábrázoló LEGO készletet tervezett, és olyan csomagolást is előállított hozzá, mintha a játékgyártó cég megvásárolható termékéről lett volna szó – ami nem volt igaz. Az alkotás erősen megosztotta a műértőket és a zsidó közösséget is: Dániában zsidó szervezetek tiltakoztak a LEGO anyavállalata ellen – amelynek semmi köze nem volt a projekthez –, miközben Libera munkája később a New York-i zsidó múzeum egyik tárlatán is helyet kapott. Kétségtelen, hogy a már részletezett ellentét okán volt az installációban katartikus erő.
Mégis vonakodnék attól, hogy ezeket a kísérleteket művészetnek nevezzem. A LEGO testamentum körülbelül ott helyezhető el, ahol a Budapestet is meglátogató műanyag tehenek.
Igaz, Brandon Powell Smith munkája összehasonlíthatatlanul szellemesebb, mint azok.
Komolyan elgondolkodni tehát azon, hogy a LEGO biblia istenkáromlás-e, nem érdemes. Az „építőkocka-testamentum” mindezzel együtt nem gyerekjáték, hiába vélekedik így erről a magyarországi kiadó (is). „A kiadónk tájékán fellelhető számos kisgyerek fantasztikus lelkesedéssel fogadta a bibliai LEGO történetek ötletét, és ez sarkallt bennünket a könyv megjelentetésére is” – írták a könyvet figyelmünkbe ajánló levelükben. A képsorozat sokkal inkább folytatja annak a humornak hagyományait, amelynek korábbi nagy klasszikusa a brit Monthy Python-csoport Brian élete című mozija. Annyiban is, hogy az egykori filmsiker, bár meglehetősen tiszteletlenül nyúl a názáreti Jézus történetéhez, nehezen tekinthető a Szentírás kigúnyolásának. (Hogy a LEGO testamentumot ugyanígy sokan nem érzik annak, jelzi, hogy nap mint nap keresztény közösségek sora fordul engedélyért a szerzőhöz, hogy a képeket felhasználhassa bibliaórákon illusztrációként.) Nehéz lenne megmondani tehát, hol van az a határ, amelyet sem a LEGO karácsony megálmodója, sem a film készítői nem lépnek át ahhoz, hogy e művek egyértelműen vallásgyalázásnak minősüljenek.
Mindezek után azt is érdemes megjegyezni, hogy Brandon Powellt elsősorban a bibliai jelenetek azon részletei izgatják, amelyeken civilizáltságunkból adódóan hajlamosak vagyunk átsiklani: tömeggyilkosság, etnikai tisztogatás, vérbosszú, vérfertőzés, emberáldozat – talán egy ősibb, törzsi világ olyan nyomai, amelyek sokszor nehezen egyeztethetőek össze a monoteista világképpel. Vagyis nem annyira a vallási téma, mint inkább ez a kendőzetlenség kölcsönöz némi feszültséget e „műveknek”: a való világ brutalitása és a Legoland felhőtlen, gyermeki univerzuma sehogy sem egyeztethető össze.
Érdemes megjegyezni, hogy a kilencvenes években volt már egy nagy visszhangot kapott művészi próbálkozás, amely az ebben rejlő ellentétre épített: a lengyel Zbigniew Libera 1996-ban az auschwitzi haláltábort ábrázoló LEGO készletet tervezett, és olyan csomagolást is előállított hozzá, mintha a játékgyártó cég megvásárolható termékéről lett volna szó – ami nem volt igaz. Az alkotás erősen megosztotta a műértőket és a zsidó közösséget is: Dániában zsidó szervezetek tiltakoztak a LEGO anyavállalata ellen – amelynek semmi köze nem volt a projekthez –, miközben Libera munkája később a New York-i zsidó múzeum egyik tárlatán is helyet kapott. Kétségtelen, hogy a már részletezett ellentét okán volt az installációban katartikus erő.
Mégis vonakodnék attól, hogy ezeket a kísérleteket művészetnek nevezzem. A LEGO testamentum körülbelül ott helyezhető el, ahol a Budapestet is meglátogató műanyag tehenek.
Igaz, Brandon Powell Smith munkája összehasonlíthatatlanul szellemesebb, mint azok.
Tóth Szabolcs Töhötöm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése